HTML

Bejegyzések


Jogszerű kifosztásom története 1.

2007.11.28. 00:08 :: e-Vita

[« Jogszerű kifosztásom története 2.]

2007.10.19. Péntek

Leutaztam Gy-re, és elhoztam a "számítógépházamat" a 2 vincseszter nélkül, és az 5 db SmartMedia kártyámat. A bíróság ügyfélszolgálatán az ügyész (kíséretében egy számomra ismeretlen fiatalember) jelenlétében(felügyeletével?) történt az átadás-átvétel.

• Az ügyintéző kemény ellenállását (mondván: őket nem érdeklik az én jegyzékem, számláim - csak az ő iratuk a szentírás) legyőzve a 2 db vincsesztertől megfosztott számítógépem (melyet 2007.10.04.-én már papíron idegen, 3. személynek papíron kiadtak) átvételi elismervényére megjegyzést írtam. Ebben kijelentettem, hogy a számítógép az én tulajdonom, és tételesen felsoroltam(a számítógépem konfigurációjának magammal vitt számláival egyeztetve), hogy a gépet milyen összetevőkkel kapom meg és viszem magammal a Gy-i Bíróságról.

• Ezután kijelentettem, hogy ami nem az én tulajdonom, azt nem veszem át: 3 db SmartMedia kártyát. Ez ellen általános felháborodás keretében tiltakoztak, mondván, hogy az átadó papír, a bírósági/ügyészi végzés alapján  így van megírva, ők most mit csinálnának azzal a 3 kártyával, nekik nem kell, és egyáltalán: nekem ezt így kell átvennem. Továbbra is ragasztkodtam ahhoz, hogy csak a saját tulajdonomat veszem át. Erre kölcsönösen beletörődtünk, hogy bár az átvételi elismervényt aláírom, de erre is megjegyzést írok. Itt is felsoroltam tételesen, azonosítókkal, technikai paraméterekkel pontosítva a 3 db kártyát, kijelentve, hogy azok nem az enyémek, és hogy átadtam azokat A.B.-nek. A.B. pedig mindjárt alá is írta, hogy átvette azokat. A.B.-t azért kértem előzőleg, hogy legyen ott, mert nem lehettem biztos abban, hogy a számítógépemet (a 2 db vincseszter nélkül) a kezembe adják-e, annak ellenére, hogy minden részegység számláját magammal vittem. A.B. szivességből megtette nekem, hogy kérésemre megjelent.

• Ezek után a megjegyzéseimmel kiegészített 2 db átvételi elismervényről másolatot kértem. Ettől teljesen kiakadtak, szemmel láthatólag levegőt is alig kapott a hölgy, és egyre csak azt hajtogatta, hogy ez nem szokás, ilyet nem szoktak kérni, és hát egyáltalán: hogy képzelem én ezt. Mondtam: tudomásom szerint ilyesmihez jogom van, ha kell, fizetek is érte (pár forint nem számít az eddigi és még várható jókora káromhoz képest). Erre az ügyintéző elment engedélyt kérni valahova (bíróhoz?), és visszatérve adott 1-1 másolatot. (Nem kértek érte pénzt.)

• Ez után kértem az ügyemet (tulajdonaimat) érintő, konkrét ügyszámú  iratokról másolatot (bűnjeljegyzék, szakértői jegyzőkönyv, határozat kiadásról, elkobzásról). Újabb felháborodási hullám következett. Merthogy nekem nem volt bírósági ügyem, még csak tanú sem voltam, egyáltalán semmi közöm a bírósághoz. Azon kivül, hogy a tulajdontárgyaimat illetően a bíróság rendelkezett - mondtam én. Rámhagyták, hogy akkor írjak egy kérelmet ott helyben, hogy mely iratokat illetően van kérésem, és majd a bíró eldönti, hogy kaphatok-e, ha igen, akkor elküldik a másolatot postán. Ezen meglepődtem, mert az ügyész úr nekem azt mondta, hogy semmiféle másolatot postán nem küldhetnek, azokat csak ott helyben tekinthetem meg. Ez bíróság, az meg ügyészség - mondta a hölgy. Megírtam. Mindhárom ügyiratszámot a 2007.10.17.-én kapott bírósági  végzés tartalmazza hivatkozásul. És ebből támadt az a hiedelmem, hogy azok az iratok az én ügyemmel (tulajdontárgyaimmal) is kapcsolatosak - mondtam még a hölgynek kimerülőben. Az, hogy erről a kérelemről is kérek másolatot magamnak, már meg se lepte - adott. Beletörődve. A szokások ellenére.

• Nemtetszésemnek visszafogottan hangot adva az ügyész kedélyesen megjegyzi: nem kell bűnt(?) elkövetni, és akkor nem lennének ilyen problémáim. Mivel vincsesztereim, rajtuk adataim sorsa még mindig az ő kezében van, visszafojtom a kérdést: milyen bűnről is van szó? Kinek a bűnéről? Tekintettel arra, hogy ha az ügyészi iratokban az ügy lezártáig semmilyen lefoglalt eszköz, adat  nem az enyém, akkor hogyan is követhettem el a 20.500,- Ft-os kárt okozó jogsértést?

Fenti események zajlása közben érzem: a kiszolgáltatottság, a tehetetlenség vérnyomásomat csúcsra nyomja, idegszálaimat pattanásig feszíti. Csak rosszul ne legyek!

2007.10.17.Szerda este

Átvettem a postán a Gy-i Városi Bíróság által küldött levelet (végzés), mely mindjárt 2 (kettő) iratot is tartalmaz (2 ügyiratszám, mindegyike kelt: 2007.10.11., postabélyegző: 2007.10.12.) Benne:

• Tájékoztató: A bíróság ... a bűnjeljegyzék 8. sorszáma alatt szereplő számítógépről [amely az enyém, és mellyel én a 20.500,- Ft-os kárértékű jogsértést elkövettem] az ügyész indítványára[!] rendelkezett úgy, hogy azt A.B. vádlottnak [akinek semmiféle köze nincs az én számítógépemhez] adja ki. [Az ügyész úr pedig a 2007.10.16.-i levelében a bírósági döntéssel indokolja tulajdonom kiadását idegen személynek (a pedofil cselekményt elkövető vádlottnak!). A 22-es csapdája ismét magába zár.]

Végzés:

-> A Gy-i Városi Bíróságon Bj.nn/2007. szám alatti nyilvántartásba vett és 8. sorszám alatti szürke színű, felirat nélküli számítógépben található, sorszám nélkül(!) lefoglalt 1 darab Seagate Barracuda AFA, valamint 1 db Samsung SP1203N megjelölésű wincheszter lefoglalását megszünteti és azt [részemre] kiadni rendeli. A végzés ellen fellebbezéssel élni nem lehet, de az ügyész és É.E.[én] a végzés kézbesítésétől számított 8 napon belül tárgyalás megtartását kérheti. [Az egyiken/melyiken?/ van a WindowsXP, mellyel a  20.500,- Ft-os kárértékű jogsértést elkövettem, és az ügyészi iratok szerint vincseszterekről szó sincs, amely eszközökről meg igen, az semmi nem az enyém. El se merem képzelni, milyen büntetést kaptam volna, ha még az eszközeim az ügyész szerint is az enyéim lettek volna. Vagy bármelyik más eszköz. ]

-> A Gy-i Városi Bíróság a _______/2007/9. számú [A.B.-re vonatkozó] ítéletében a lefoglalt egyéb tárgyakról [vajh melyek ezek?] rendelkezett.

-> A fenti tárgyak [a 2 db vincseszter] kiadásakor[!?] a bíróság észlelte[!?], hogy az ügyben a Bjnn/2007. szám alatt nyilvántartott 8. sorszám alatti gépben 2 db winchester található. [Hogyan dönthetett el az ügyész bármit is, ha egész idáig nincs annak nyoma, ill. figyelmen kivül hagyta, hogy a számítógép az enyém, vincseszterekről meg szó sem esik, amelyek egyikén lévő WindowsXP-vel a 20.500,- Ft-os kárértékű jogsértést elkövettem? És mi lehet a szakértői vizsgálatban?]

2007.10.17. Szerda délután

Telefonon hív a Gyi-i Városi Bíróság bűnjelkezelő: megkaptam-e már a bíróság határozatát? Mondom: még nem...

2007.10.17. Szerda délelőtt

Telefonon felhívom a Gyi-i Városi Bíróság bűnjelkezelőjét: pénteken délelőtt valóban odamehetek-e?

2007.10.16. kedd este

Ajtómra tűzve(!) értesítő: a Gy-i Városi Bíróságtól tértivevényes levelem van. Zarándokolhatok megint a postára. Legalább van miért?

Postaládámban telt ház:

1./ tértivevények: a 2007.10.08.-án feladott leveleim átvételét igazolandó;

3./ Levél: a Gy-i Városi Ügyészségtől sima levél (nem tértivevényes, nem ajánlott, kelt: 2007.10.09.). Benne:

Bűnjeljegyzék postai úton nem küldhető. (Én másolatot kértem, és csak az én tulajdontárgyaimat érintő részeiről!)

A nyomozó hatóság által készített bűnjeljegyzék hitelesen tanúsítja, hogy a 11-18. sorszám alatt szereplő bűnjeleket [SmartMedia kártyákat] Öntől [tőlem] foglalták le budapesti lakásán, melyek az Ön tulajdonát képezik  [az enyémek]. Vajon a többi eszközökről, különösen, amelyikkel a jogsértést elkövettem, miért nem tanúsítja sehogysem semmiféle papír ugyanezt? És 3 db kártyáról hogyan tanúsítja hitelesen a jegyzék, mikor azok nem az enyémek? El se merem képzleni, hogy olyan eszközről is "hitelesen tanúshat"ja a jegyzőkönyv, hogy az enyém, amellyel A.B. a pedofil bűncselekményeit elkövette! A 8(? az enyém csak 5!) db memóriakártya átvételére 30 napom van. (A bűnjelkezelő 15 napot írt!? Melyik az erősebb?).

A bíróság[!?] a szürke színű számítógépházat[? ami az enyém!] A.B.-nek[!?] rendelte kiadni.

• "Az Windows XP operációs rendszert tartalmazó winchester elkobzás alóli mentesítése és Önnek történő kiadása érdekében ..... szám alatt indítványt tettem a Gy-i Városi Bíróságnak."

A számítógépben lévő és ugyancsak a tulajdonomat képező további két winchester nekem történő kiadására vonatkozólag a mai napon ... indítványt tett[az ügyész] a bíróságra. Akkor most hány db vincseszterről is van szó? 1, 2 vagy 3?

A vagyoni hátrány (20.500,- Ft) sértettnek történő megtérítése tekintetében a Microsoft Magyarország Kft.-vel kell egyeztetnie [nekem]. Pingpong labda módjára újra visszapattanok a Microsoft-hoz, újra kezdhetem az érthetetlent megértetni velük.

(Tiszta sor: a bíróság mindent ügyészi indítványra tesz, tehát az eszközeim eddigi és további sorsa miatt az ügyész az egyedüli hunyó. És miért nem esik szó arról, hogy a vincseszterek milyen állapotban való kiadásáról van szó, tekintettel a rajta lévő, nem jogsértő,  személyes adataimra, melyek nem pótolhatók, ezért számomra ezek képviselik a nagyobb értéket, és tk. az adataim visszakapásáért harcolok 2006.09. óta.)

2007.10.14. Vasárnap

Barátom közvetítette egy ügyvéd ismerősének a véleményét: a jogszerűség több sebből vérzik. Az ügyem annyira össze van kutyválva, amennyire csak lehetséges. A tulajdontárgyaimat ki kell, hogy adják. Iratokról kérjek másolatokat. A továbbiakban minden papíron történjék: kérés, kérdés, válasz.

2007.10.12. Péntek este

Átvettem a postán a Gy-i Városi Bíróság Gazdasági Hivatala  által küldött levelet (felhívás, kelt: 2007.10.04., postabélyegző: 2007.10.08.), mely szerint memóriakártyák átvételére megjelenhetek - 15 napom van rá.

2007.10.10. Szerda délelőtt

Telefonon érdeklődtem a Gy-i Városi Bíróság Büntető lajstrom irodáján egy hölgytől, hogy ott van-e (még) a gépem, ami így, meg így néz ki.

2007.10.09. kedd

Automatikus visszaigazoló email érkezett a Gy-i Városi Bíróságról, mely szerint a levél a panasziroda elektronikus postafiókjába megérkezett.

2007.10.08. Hétfő

Levelet küldtem: Gy-i Városi Ügyészségnek és a Gy-i Városi Rendőrkapitányságra 1-1 példányt, melyben kértem a bűnjeljegyzékről a tulajdontárgyaim listáját.

A választ írásban kértem.
Ugyanekkor küldtem egy emailt a Gy-i Városi Bíróságnak, melyben érdekődtem, hogy a tulajdonomat képező számítógépemet kiadták-e harmadik, idegen személynek. Ezt az emailt kinyomtatva még este postán is elküldtem. A választ írásban kértem.

2007.10.06. Szombattól

Vérnyomásomat a lehetetlenség, a tehetetlenség csúcsra nyomja, rosszul vagyok, gyógyszerre, orvosra lesz szükségem.

2007.10.05. Péntek délután

Mobiltelefonon felhívtam A.B.-t, megkérdeztem, hogy látta-e egyáltalán a gépemet, ha igen, látott-e benne vincsesztereket. Válasza: látta, és a gépben nem voltak benne a vincseszterek.

2007.10.05. Péntek délelőtt

Mobiltelefonon felhívtam Dr. J.S. ügyészt, és kértem, magyarázza el a történteket, különösen a múlt heti telefonos beszélgetésünk tükrében...

2007.10.05. Péntek délelőtt

Mobiltelefonon felhívtam a Gy-i Városi Bíróság bűnjelkezelőjét, és kértem, hogy ne adják ki A.B.-nak az én tulajdonomat. Válasza: A.B. előző nap már átvette a gépemet - papíron...

2007.10.05. Péntek délelőtt

Mobiltelefonon felhívtam a Gy-i Rendőrkapitányság nyomozóját, és kértem, hogy ne adják ki A.B.-nak az én tulajdonomat. Válasza: ők ebben már nem illetékesek.

2007.10.05. Péntek reggel

Emailben kértem A.B.-t, hogy az én tulajdontárgyaimat ne vegye át, majd én intézem.

2007.10.04. Csütörtök este

Emailt kaptam A.B.-től, melyben azt kérdezi, hogy mikor és hova hozza nekem Budapestre a számítógépemet (vincseszterek nélkül), mert ő azt másnap átveheti ott Gy.-n.

2007.09.27.

Telefonon felhívott Dr. J.S. ügyész, és közölte, hogy a memóriakártyák ügyében intézkedett, hamarosan megkapom a papírt arról, hogy utazhatok Gy.-re átvenni azokat. És kezdeményezi, hogy méltányosságból a vincsesztert visszakaphassam úgy, hogy a jogsértő op.rendszert letörlik, és az adataim pedig megmaradhassanak. Ilymódon a számítógépemet a vincseszterekkel együtt pedig csak az erről szóló bírósági végzés után kaphatom vissza, ami minimum egy hónap múlva lehetséges, a jogerőre emelkedésre várakozás miatt. A memóriakártyáim pedig kiadhatók, várjam továbbra is erről az értesítést, mint eddig. A jogsértő anyagot nem tartalmazó CD-DVD lemezeimet(közel 80 darab) pedig felejtsem el, ne bolygassuk, örüljünk(?), hogy a vincsesztert így visszakaphatom. Az ügyész hangsúlyozta, hogy az eszökkel kapcsolatos intézkedések(lefoglalás, stb.)  jogszerűek voltak.

   Itt még számomra valamiféle megfoghatatlan hatalom képzete lebegett szemem előtt a ködben, amely valami felfoghatatlan okból és módon összekutyválta az eszközöket, azok tulajdonosait. De még itt sem merült fel bennem gyanú, hogy a tulajdontárgyaimtól való "jogszerű" megfosztás lesz a vége. Még mindig bíztam a jogszolgáltatók tisztánlátásában. 1 hónap múlva (2007.10.16.-tól) derült ki számomra kétséget kizáróan: ez az egész katyvasz az ügyész műve.

2007.09.10.

Két levelet küldtem a Gy-i Városi Ügyészségnek. Egyikben tájékoztatást kértem, hogy a jogsértő adatokat nem tartalmazó adathordozóimat (memóriakártyák, CD-DVD lemezeimet) mikor, milyen feltételekkel kaphatom vissza, tételesen felsorolva azokat. Másik levélben pedig kértem, hogy tegyék lehetővé a számítógépemen lévő op.rendszer legalizálását, hogy ily módon a számítógépemet egészében visszakaphassam.

2007.08.10.-

A 3 hatalmi szerv macerálását szüneteltetni vagyok kénytelen bokatörésből kifolyólag. Én baromállat naponta reménykedve lesem a postát, hogy hátha akkor is küldenek már valami értesítést az ügyem bármiféle fejleményéről, ha kivételesen nem én adom hozzá a promptot.

2007.07.16., 17.

Telefonon érdeklődtem a Gy-i Rendőrkapitányságon(N.H. ill. B.GY.) a memóriakártyáimat illetően. Azt válaszolták, meg kell várni a 30 napos jogerőre emelkedést, addig nem adható ki nekem semmi.

2007.06.19.

Aláírtam a Gy-i Városi Ügyészségen a határozatot(kelt: 2007.05.15 - határozat nyomozás megszüntetéséről a Microsoft Magyarországnak 20.500,- Ft vagyoni hátrányt okozó szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésének vétsége miatt indult bűnügyben, ill.  ügyészi megrovás), ill. annak kiegészítését.(kelt: 2007.05.24. - memóriakártyák lefoglalásának megszüntetése, egyéb bűnjelekre homályos utalás) és egyidejűleg lemondtam a fellebbezésről - papíron, ott aláírva ezt. Hálásan köszöntem az ügyésznek ügyem ily kedvező lezárását. Mi alapján gondoltam volna arra a képtelenségre, hogy büntetésem jóval nagyobb lesz: az eszközeimet, adataimat nem (én) fogom megkapni.

2007.06.13.

Telefonon felhívott Dr. J.S. ügyész, és közölte, hogy elküldték nekem már a határozatot erről. Mondtam, nem kaptam meg.

2007.06.12.

Levelet küldtem a Gy-i Városi Ügyészségnek, melyben tájékoztatást kértem az ügyemről, felsorolva az összes lefoglalt tulajdontárgyamat - tekintettel arra, hogy ezekről még mindig nincs a kezemben semmiféle hivatalos közlés 2006.09. hótól lezdve.

2007.05.24. délután

Tanácsot kérek a vállalati jogásztól. Hitetlenkedve néz, nem érti. A jogsértő tartalmaktól mentes eszközeimet vissza kell, hogy adják. Ha a nyomozást már  megszüntették, akkor pláne.  Kérjem írásban, tételesen felsorolva a dolgaimat. Ki kell, hogy adják.

2007.05.24.

Mobiltelefonon felhívtam Dr. J.S. ügyészt, és érdeklődtem az ügyem állásáról. Válasza: az ügyemet már lezárták. Ezen meglepődtem kissé,  mert úgy hittem, hogy az érintettel közölni kell a határozatokat, végzéseket, döntéseket, stb. azon melegében. Eltűnődtem, ugyan kik zárhatták le ily nagy titokban az ügyet?

2007.03.28.-tól

Őrült módon kerestem hónapokig a Microsoft jogi képviselőjét (hiába), a szoftver legalizálásának lehetőségét:  22 -es csapdájában vergődtem tehetetlenül: csak úgy tudom legalizálni, ha hozzáférésem van a gépemhez, a gépemhez viszont addig nem férhetek hozzá, amíg rajta van az illegális szoftver.

2007.03.28.

Telefonon történt idézésre(N.H. nyomozótól) megjelentem a Gy-i Rendőrkapitányságon, már mint gyanúsított, mert a gépemben jogellenesen telepített-használt Windows XP op.rendszert találtak. Elismertem - egyértelmű, tiszta tényállás volt. Fel nem merült bennem, hogy az iratokban nincs semmiféle nyilvántartás arról, hogy melyek az én eszközeim, és melyek mentesek jogsértő anyagtól, ill. melyik nem. Ez csak később 2007.06. hótól kezdve, az ügyésszel folytatott küzdelmem során kezdett gyanússá válni.

2006.10.15.

A.B. végleg kiköltözik és kijelentkezik a lakásomból. E tekintetben legalább megkönnyebbülök.

2006.10.04.

Válasz jött Dr. J.S. ügyésztől, melyben ígérte az eszközeim vizsgálatának elsőbbségét. A lefoglalás módját, ill. a leltárt illetően nem reagált. (Későbbiekben - 2007.06.hótól - valószítűsíthetővé vált, hogy fogalma nincs, melyek az én tulajdontárgyaim, jogsértő eszközeim.)

2006.09.24.

Tudomásomra jutott, hogy az üggyel Dr. J.S. ügyész foglalkozik. Levelet írtam neki, melyben kértem ügyem, tulajdontárgyaim külön, elsőbbséggel való kezelését, ill. sérelmeztem a lefoglalás módját, hiányoltam a tulajdontárgyaimról a leltárt.

2006.09.08. 17:30

Rám egy minden előjelet nélkülöző földrengés erejével ható módon a lakásomban a távollétemben a Gy-i nyomozók rajtaütésszerű házkutatást tartottak, és elvitték az én kb. másfél éve vásárolt saját, külön használt számítógépemet (benne vincseszterek, dvd-író, stb), 5 db fényképezőgépbe való  SmartMedia kártyámat, és közel 80 db CD-DVD lemezemet, nevezett adathordozóimon személyes adataimat - A.B. számítógépével, és pár adathordozójával együtt (a két gép az internetelérés miatt össze volt kapcsolva).

A lakásomban történt intézkedéskor A.B. volt jelen, a jegyzőkönyvet egyedül ő írta alá (és a két nyomozó), amit ő később megkapott. Én sem ezt, sem külön az én lefoglalt tulajdontárgyaimról jegyzőkönyvet, leltárt sem akkor sem később nem kaptam mind a mai napig.

Keserűségemet egyetlen apróság(?) enyhítette átmenetileg: a rendőrség helyettem megoldotta a közel egy éve gyötrő "Hogyan rugjam ki az én ingyenélő, szenvedélybeteg drágámat" dilemmámat, aki immár a pedofíliát is besorolta előbbi életcéljai közé.

Amint számomra ez is utólag derült ki (lásd még: hidegzuhany):  hozzámköltözése előtt már egy jó ideje az interneten tiltott pornográf  (gyermekpornó) tartalmakat  látogatott ill. töltött le a saját számítógépére, tárolt el adathordozóin hangyaszorgalommal, és e jó szokását ill. a számítógépét a tiltott tartalmakkal, ill. a nyomozók ráirányuló figyelmét magával hozta Gy-ről hozzám. (Lásd még: hozomány.) Kis hab a tortán: offline (valós) üzemmódban is voltak pedofil indíttatású afférjai.

2005.10. hótól

a lakásomban lakott velem A.B., ideiglenes bejelentéssel (tartózkodási hely), ez idő alatt dolgozni nem dolgozott, mint beköltözése után hamar  kiderült: nem is akart, hanem úgy képzelte el, hogy ő kizárólag képernyőfüggő szenvedélyének hódolva ingyenélő, virtuális életmódra rendezkedik be: naphosszat játszik, fórumozik, csetel, tévézik - miközben én kemény munkával biztosítom ehhez a feltételeket.

komment

Címkék: jog bíróság bürokrácia pedofil igazság hatalom jogszerű kifosztásom

A bejegyzés trackback címe:

https://e-vita.blog.hu/api/trackback/id/tr76244964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Pontos idő, Budapest

Friss kommentek

Frissekhez gyorskapocs

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
süti beállítások módosítása