Már többször észleltem: ha felébredéskor mindjárt emléxem, hogy álmodtam valamit, akkor egyúttal viszonylag kipihentnek is érzem magam. Az, hogy az álomképekre konkrétan emléxem-e, irrelevánsnak tűnik.

E megfigyelésem alapján arra a következtetésre jutottam, hogy az álom nem más, mint az agy lomtalanítása. Mondjanak bármit az álombiznisz szereplői: álomkutatók, álomfejtők, álommániások, álomhívők, egyéb spirituálisan elkötelezettek, én megrögzött materialistaként a saját tapasztalatomat meggyőződéssé konvertáltam.

Igaz, állítólag mindig álmodik az ember. De nem mindig emléxünk rá. Talán teóriám azzal a kiegészítéssel érvényes, hogy ha a tudatnak van elég ideje/lehetősége a komplett lomtalanításra, csak akkor tudja az ébrenlétre átmentenie az eredményt: a lomtalanság megkönnyítő érzését.

Az is igaz: ritkán, de vannak olyan (rém)álmok, melyekből megviselten ébredek fel: ez általában menekülésről, félelemről, üldöztetésről szól.

Soha nem felejtem:  a (volt-lesz?) nácizmus?fasizmus? idejébe vitt egyszer az álmom. Álltam jogfosztottként, kitaszítottként a jogfosztóval, kitaszítóval szemben, az ő kénye kedvére. Kezében pisztoly, és tudtam: nincs esélyem. Bármit mondok, nem mondok, bárhova nézek, nem nézek - bármelyik pillanatban fejbelőhet. Gyűlöletből? Élvezetből? Hitből? Az ölés mámorától megrészegülten? Végülis oly mindegy. És szörnyű érzés volt, még ébredés után is sokáig remegtem.

Megélhetési álomfejtők, reinkarnációhívők bizonyára azt mondanák, hogy esetleg egy holokauszt áldozatának lelke született bennem újjá, és azért vagyok képes ilyen intenzíven átélni, milyen is lehetett/lehetne likvidálandónak lenni.

Én materialistaként azt mondom, hogy a gyerekkorom meghatározó élménye a kirekesztettségről (amit már rég készülök elmesélni), ill. a témáról látottak, hallottak (filmek, elbeszélések) együttese volt képes ilyen örök nyomot hagyni bennem.

Ezért támogatom pl. a legújabb akciót is: legyen a holokauszttagadás Magyarországon is büntetendő, mint más, de már nagykorú demokráciákban. Nevetséges, ha mi, a gyerekcipőben járó, még tojáshéjas fenekű "demokráciánkkal" demokráciábbat akarunk, mint akik már sok évtizede (évszázada?) kiszenvedték azt maguknak. Tanulni nem szégyen. Ne akarjuk újra feltalálnia a spanyolviaszt, mert akkor mindíg csak nulláról indulhatunk, és mi az okosabb országokhoz képest mindig csak a béka alól irigyeljük, hogy ők már hol tartanak.

Csatlakozni a Holokauszt tagadását büntető törvény megszületését támogató akcióhoz itt lehet: http://holtvolt.blogspot.com/2009/04/holokauszt-tagadasa-nem.html