3in1: múlt, jelen, s jövendő - Ságvári Endre ürügyén.
Ma semmilyen ünnep, semmilyen megemlékezés nem (csak) arról szól, amiről normális esetben szólna.
Ezért (is) mentem a március 15.-i ünnepségre.
Ezért (is) mentem a Békeláncra.
Ezért (is) mentem a Gyorskocsi utcába.
Ezért (is) mentem a Meleg Méltóság Menetére.
Ezért (is) megyek most.
Péntek délután. A napi, a heti rabszolgamunkától kókadtan. Mennem kell. Indulok. Indulnék. Hogy Murphy se maradjon ki, megrezeg a léc: épp egy kis fennforgás adódik a rendszerben. Mikor máskor? Kapkodva nézek utána: áthidalható, hétfőre halasztható. Mázlim van - mégis időben lövöm ki magam.
Az Útvonalterv.hu-n már betájoltam magam: térben és időben képben vagyok.
Már a moszkva térnél társakra lelek. Kissé megzavar, hogy a 22-es megállói jó messzire esnek egymástól. Végülis jó helyen szállunk le. Sose voltam még itt, azt hiszem, gyalogosan még tovább kell menni valamerre, hogy ez az embercsoport csak egymást várja be, hogy valahol odébb vannak a többiek. Aztán kiderül, ez már a cél, az esemény helyszíne. Fucsa: szinte az útszélen, szinte egy villamossínen megemlékezni. De hát ez az a hely, hát itt tesszük.
Egy figyelmeztető tábla. De nem vagyunk se jármű, se azt nem tudom, melyik a kihúzó vágány.
Közben érkeznek újabbak, a csoport még gyarapszik.
Érkeznek a hivatásos médiamunkások is.
Máris nézem, merről várhatók a szokásos tojás- és kővélemény-nyilvánítók. (Hiába mondogatja egyik parttársam: meg lehet szokni. Nem! Nem lehet megszokni!)
Az út másik szélén
rendőrautók. Rendőrök figyelőállásban, -ülésben.
Nem várnak hiába - hamarosan dolguk akad.
Gyűlnek a megemlékezők.
És a rendőrök.
És a szabad tojás- és kővélemény-nyilvánítók.
Rajtuk kicsit elidőzöm. Csupa fiatal. Ők a jövőnk?
Érdekes lenne tudni, hogy a rendőrök mivel győzhették őket meg, hogy ez nem az a hely.
Mellettünk a péntek délutáni forgalom. Autók, buszok, villamosok húznak el. Műszakjukat letevő BKV-sek. Hallom gunyoros hangjukat: "ők, akik a fasiszták ellen tüntetnek". Hát nem csoda: nem mondhatom, hogy sokan vagyunk. Azt se, hogy elegen - ahhoz, hogy komolyan vegyenek bennünket. Mindegy: amit tehetünk, azt tesszük. Legalább a tükörrel nincsenek problémáink.
Egy járókelő érdeklődik: valami filmforgatás van? Kiábrándítjuk. (Pedig lehetne. Annyi köldöknézős, lilaködös művész-, alternatív- és bóvlifilmre pazarolnak erőforrásokat, holott kő( és tojás)kemény témák hevernek az utcán - tojások és kövek között. Le se kell hajolni érte - röptében is elkapható.)
Sínek. A lemenő napfényben különös látványt nyújt a remíz sínekből szőtt pókhálója. Az ország előtt nincs ennyi irány, amelyből választhatna. Talán, ha kettő.
Hopp: egy villamos nyomul közénk. Fantasztikus ötlet, szervezés, szolidaritás. Tökéletes védelem szabadon eső véleménytojások és -kövek ellen.
De nem - csak forgalmi manőver.
Kedves színfolt: egy szép, éjfekete négylábú. Körülrajongjuk.
Megkezdődik a megemlékezés. Mégiscsak szépen összegyűltünk - az ország társadalmi, politikai klímaviszonyaihoz képest. És a szabad véleménytojások és -kövek ellenére.
Pár megélhetésinek látszó fotós munkálkodik szorgosan. Nem tudni, milyen cégtől. Úgy gondolom, hogy elegáns dolog, ha egy cég nyíltan vállalja magát. Még ha médiacég is. Pl. egy jól látható logo. Vagy ilyesmi. Én híve vagyok "a munkádhoz add a neved" hozzáállásnak. De ma ez sem divat.
A HírTV elmélyülten dolgozik. Csak azért tudom, hogy onnan vannak, mert már megismerem őket arcról. Ők se vállalják magukat. Bár lehet, van valahol valami bilétájuk. Mint a mesében: mutatják is, meg nem is.
Mindvégig hallom, látom lekicsinylő hangjukat, arcukat (igaz: ehhez elegen vagyunk): amikor közénk araszol a villamos, amikor a hangosítás befuccsol, meg csak úgy.
Pólófeliratok, kitűzők, virágok - önmagukért beszélnek.
A hangosító elnémulása után az utcazaj elnyomja a beszélők hangját. Az jó dolog, hogy a
szervezők között fiatalok vannak. És Török Zsolt, MSZP-s képviselő technikailag, tartalmilag jól beszél. Nem felolvas. Hangosan, érthetően szól. Fiatal! Képviseli egyszemélyben a múltat s jelent. A jövőért.
A megemlékezés után, kedves régi parttársammal tudjuk, kezdődik a kritikusabb időszak. Amikor már elmennek a rendőrök, a csoport feloszlik - az egyes emberek védtelenek lesznek.
Meg vagyok győződve, hogy a tojás és kőharcosok valahol lesben állnak. Ne hogy már ne érjék el a céljukat. Ha nem is az emberekre vadásznak, de az emlékhelyet seperc alatt szétrondítják. Hát elmegyünk lesállásba mi is, fotómasinák lövésre készen. Közben becsléseket próbálunk: mennyien lehettünk? Ötvenen? Médiamunkásokkal, rendőrökkel együtt talán nyolcvanan?
Egy férfi, kutyával már korábban feltűnően kukkolt a túlpartról. De az már nincs sehol.
Most feltűnik egy újabb ácsorgó férfi, észrevehetően les ő is. Egymást lessük. Valahonnan nagyon ismerős. Bizonytalan vagyok, honnan. Gyanús. Sokáig állunk, sertepertélünk, lesünk. Aztán álcából elmegyünk fagyizni. Mire kijövünk, emberünk a villamosra vár, elmenőben.
Nem nyughatok: vissza kell menni, megnézni az emlékhelyet.
Háborítatlan.
Tévedtem.
Most.
Még.
___________________________________________________________________________
Természetesen másnap már nyoma sincs virágnak, mécsesnek, arcképnek.
