Tipródom. Menjek, vagy maradjak?
Két filmet is kinéztem magamnak. Persze egy időpontban adják, még jó, hogy ugyanabban a moziban, tehát még a helyszínen is dönthetek: melyiket szeressem?
Esetleg még a metró. A Kossuth térig. Hm. No de a Kossuth tér az egyik kritikus helyszín. Bár, ha ott most Rogán Antal a főnök... a dúlni vágyók talán erre tekintettel vannak. Tudnak ők megértést tanusítani, ha kell.
De akkor is. Sose lehet tudni.
Menjek, vagy maradjak?
Itthon is lenne dolgom bőven.
Vagy ott az internet.
Vagy csak simán alszom egyet. Van pótolnivalóm.
No de persze, itt van ez a meghívó is.
Emailben kaptam, hogy fél egykor valami templom előtt találkozzunk. Hogy onnan a Petőfi szoborhoz mennénk a Demszky-féle megemlékezésre.
Templomilag nem vagyok valami jól tájékozott. Görög-katolikus. Honnan tudnám, hogy az melyik? Materialista vallású vagyok.
És - igen, vess rám követ, Kedves Olvasóm - még abban is bizonytalan vagyok, hogy hol is a Petőfi szobor.
Sose voltam ott (se) ünnepelni.
Egyáltalán: nem szeretek ünnepelni. Nem szeretek ünnepi beszédeket, szónoklatokat hallgatni. Nem szeretem a kényszereket. A hallgatólagos elvárást se, hogy ünnepelni kell. A külsőségeket.
Már kicsiny gyermekkoromtól berzenkedtem a szokások, a hagyományok ellen. No de ebbe most nem megyek bele. Jobban. Majd máskor, máshol.
Viszont: lássuk, hova is mennék, ha odamennék.
Nosza, nézzük meg az interneten. Google-val először is valami ünnepi programokra próbálok keresni. Rövid ügyködés után máris célban vagyok. Március 15. tér, 13 óra. Igen, azért gyanítottam én, hogy az Erzsébet híd tövénél kell keresni valahol. Jártam is már arra többször, meg a szobornál is, de csak úgy hétköznapi módon, spontán, ahogyan szeretem.
És van ott egy templom is, bár arról sose gondoltam volna, hogy görögkeleti. Bár alapos tanulmányozást nem folytattam.
Más templomra meg nem emlékszem.
De mindegy, ez nem is lényeges. (Később majd ezt mégis másképp látom.)
A légyeges, igazi probléma, hogy egyáltalán kimenjek-e a házból, ha igen, melyik célt válasszam, ha pedig választottam, hogyan jutok oda.
Felmerül bennem a lehetőség: több legyet egy csapásra, a Petőfi szobor után még esélyem lenne a filmre is odaérni.
Hát nem tudom. Lehetséges, hogy máris áll a balhé kritikusabb helyeken.
A 7-es busz egyáltalán nem jár a Blahától. Metróval elmehetnék a Deákra, onnan gyalog a Váci utca felé. Vagy az Astoriától gyalogosan a híd felé. Nem vészes. Mármint a távolság. Igen ám, csakhogy ott már a fidesz-gyüli előszelei fújdogálhatnak.
Mit tegyek? Menjek, vagy maradjak?
Ráadásul a levélben esernyő vitelét ajánlják.
Bizonyára önvédelemi eszközül a köpködést, tojásdobálást kivédendő.
Végső esetben ütéseket felfogni vele. Végülis vannak fémalkatrészei.
Hát nem tudom. Menjek, vagy maradjak?
Végülis a levélben a "Ne adjuk át passzivitásunkkal az ünnepet és Demszkyt a szélsőségeseknek!" szándék az enyémmel is korrelál.
Tavaly is amit csináltak - hát ezt mégse kéne hagyni.
Nem mintha Demszky különösebben szivem egyik rejtett csücskében lenne.
A Horn Gábor - Kóka János kettős tévés jelenete - konzekvenciák nélkül, mintha mi se történt volna - meg végképp távolít az szdsz-től.
Pedig eddig még úgy-ahogy elvoltam vele.
No dehát tiszta sor: jó ideje már ez a dolog sem március 15.-ről, sem Demszkyről, sem az szdsz-ről szól.
Itt arról van szó, hogy egy szervezett, uszító(& uszult), felajzott szélsőséges népség, mely balhitekben hisz s tajtékzik téveteg, és befonják életét vad kényszerképzetek, barbár módon gyűlölni és gyűlöltetni vágyik, és a szavak már rég tettekre fordultak, csak a Tekintetes Bíróságoknak nem nyilvánvaló ez - csak percek kérdése, és a vér is folyni kezd, a Tekintetes Bíróságok megelégedettségére, mert akkor már megvalósul valamiféle tényállás. Ami már tényleg uszításnak tekinthető. Talán. Bár én úgy képzelem, hogy az uszítás az éppenhogy maga a tettlegesség előjátéka. Meghívó a tettlegességre. Ja persze, hogy a Tekintetes Bíróság eddig még egyik üvöltözésből sem hallott ki elég konkrétumot ahhoz, hogy uszításnak vélje azt. Hát igen. Ízlések és pofonok, ugye...
Menjek mégis? Vagy maradjak inkább?
A nap ragyogóan süt.
De ki venné észre, mit számítana, hogy én, egy kis porszem ott vagyok-e vagy se?
Hát nem jobb egy jót aludni, vagy tévézni, vagy akár takarítani?
Esetleg az otthon védelmében egy jóízűt szörnyülködni a tévé közvetítette tébolyon?
Mit tegyek, mit tegyek? Idő van.
Nem. Nem maradhatok. Oda kell menni. Nem szabad hagyni, hogy Demszky egyedül legyen a habzó szájú, vérben forgó, elszabadulni kész gyűlölettel szemben. Ha csak egy ember vagyok, akkor is mennem kell. Végülis minden ember csak egy. De több egy az már több. Sok egy az már sok. Na meg hát a lelkiismeretem. Nem tehetném meg, hogy utólag sopánkodok, szörnyülködök, hogy jaj, de borzasztó, jaj, szegény Demszky, meg hogy hova jutottunk, meg hova jutunk, meg ilyesmi. Nem lenne erkölcsi alapom hozzá.
Úgyhogy megyek. Máris kapom össze magam.
De jajj! Illene kokárdát felraknom. De legalább egy kis nemzetiszínű szalagot. De nincs! Nincs ám. Pedig volt valahol. De hol? Hát, nem lelem! Ciki. Mindegy, mennem kell. Hopp, egy kis nemzetiszínű zászló még egy korábbi megmozdulásról. Hát ez is jó lesz, mégse semmi.
És indulok. Ott a helyem.
Mert ahol elvakult, elszabadulni vágyó gyűlölet irányul egy céltábla felé, akkor nekem a céltábla mellett a helyem.
Ahol zsidót aláznak, mert zsidó, akkor ott zsidó vagyok.
Ahol cigányt aláznak, mert cigány, akkor ott cigány vagyok.
Ahol arabot aláznak, mert arab, akkor ott arab vagyok.
Ahol kínait aláznak, mert kínai, akkor ott kínai vagyok.
Ahol négert aláznak, mert néger, akkor ott néger vagyok.
Ahol meleget aláznak, mert meleg, akkor ott meleg vagyok.
Ahol valakit aláznak, mert van, akkor ott alázott vagyok.
Mert csak így lehetek ember.
Mert csak így lehetek magyar.
Csak így lehetek én.
