Képzeld, Kedves Olvasóm: csoda történt.
Már kifakadtam korábban a NolBlog interaktiv- ill. kommunikációképtelenségén, hogy sehol nem lelek rést az erős bástyán: millióféle regisztrációm dacára nem enged belépni sehogyan se. Hát most végre megtaláltam. A rést. Az erős bástyán :-) Léderer Pálnak hívják :-)
Mert igaz, hogy múltkor dacosan mondtam: ha nem engednek be, akkor nem is akarok bemenni, dehát egyik velemszületett hibám, hogy rendkivül makacs ember vagyok.
Különösen a lehetetlennek látszó problémák nem hagynak nyugodni. (Talán már mondtam: csak a lehetetlennel érdemes próbálkozni, abban van az igazi kihívás :-))
És újabb ostromot kezdtem a minap. Újabb regisztrációk. Újabb visszapattanás. Nem jutok be.
No(l), gondoltam:
Persze, nem szivesen zaklatok olyan Nagy Embert, mint egy főszerkesztő. Pláne, ha még felelős is. De hát a céltáblának is a közepét próbáljuk eltalálni, nagyobb az esély, hogy jó találatunk lesz, mintha eleve a széleivel próbálkozunk. Hát nem?
No, 1 szó=100: Léderer Pál, képzeld el, Kedves Olvasóm, válaszolt. És postafordultával.
Hm. Jól elcsodálkoztam. Persze örültem. Lám: milyen kevés is elég az örömhöz a mai ínséges világban. Sajnálkozását kifejezte, és továbbította zokszavaimat az illetékesebbeknek. Fejlesztőknek. Tehát szak-társaimnak. Kíváncsi vagyok a további fejleményekre.
Ezúton is köszönöm Léderer Pálnak a pozitív élményt. (Öröm-, reménymorzsák, meg ilyesmi.) És elnézést a kissé indulatos hangnemért - ha előre tudom, hogy ő tényleg válaszol, akkor kicsit finomítottam volna rajta :-)
És most várok.
Egy kicsit :-)
___________________________
* József Attila: Reménytelenül
** Azért nem tudom megállni, ahányszor csak a Krumpli Béla névre téved a szemem, mindig mosolyra gyűrődik arcom. Szita vagyok a kíváncsiságtól: vajh ez egy igazi név lehet? Google szerint mintha...
Már kifakadtam korábban a NolBlog interaktiv- ill. kommunikációképtelenségén, hogy sehol nem lelek rést az erős bástyán: millióféle regisztrációm dacára nem enged belépni sehogyan se. Hát most végre megtaláltam. A rést. Az erős bástyán :-) Léderer Pálnak hívják :-)
Mert igaz, hogy múltkor dacosan mondtam: ha nem engednek be, akkor nem is akarok bemenni, dehát egyik velemszületett hibám, hogy rendkivül makacs ember vagyok.
Különösen a lehetetlennek látszó problémák nem hagynak nyugodni. (Talán már mondtam: csak a lehetetlennel érdemes próbálkozni, abban van az igazi kihívás :-))
És újabb ostromot kezdtem a minap. Újabb regisztrációk. Újabb visszapattanás. Nem jutok be.
No(l), gondoltam:
Az ember végül homokos,És szétnéztem. Merengve. A NOL.hu-n. Leginkább az impresszumban**. Néztem: kit nézzek ki magamnak? Mindenféle nagy, fő- és még főbb emberek nevei, címei. Hát én immár kit válasszak? (Virágom, virágom.) Okos fejemmel biccentettem. Választottam. Kettőt. Mint valamelyest releváns címeket, nevet. Nem reméltem. De írtam. Léderer Pál, mint Népszabadság Online felelős szerkesztője, elég illetékesnek látszó név. És a közös kalap: az online@nepszabadsag.hu . A két cím közül legalább az egyik hátha mégse olyan, mint a lukas veder: csak merem, merem bele a vizet - hiába.
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.*
Persze, nem szivesen zaklatok olyan Nagy Embert, mint egy főszerkesztő. Pláne, ha még felelős is. De hát a céltáblának is a közepét próbáljuk eltalálni, nagyobb az esély, hogy jó találatunk lesz, mintha eleve a széleivel próbálkozunk. Hát nem?
No, 1 szó=100: Léderer Pál, képzeld el, Kedves Olvasóm, válaszolt. És postafordultával.
Hm. Jól elcsodálkoztam. Persze örültem. Lám: milyen kevés is elég az örömhöz a mai ínséges világban. Sajnálkozását kifejezte, és továbbította zokszavaimat az illetékesebbeknek. Fejlesztőknek. Tehát szak-társaimnak. Kíváncsi vagyok a további fejleményekre.
Ezúton is köszönöm Léderer Pálnak a pozitív élményt. (Öröm-, reménymorzsák, meg ilyesmi.) És elnézést a kissé indulatos hangnemért - ha előre tudom, hogy ő tényleg válaszol, akkor kicsit finomítottam volna rajta :-)
És most várok.
Egy kicsit :-)
___________________________
* József Attila: Reménytelenül
** Azért nem tudom megállni, ahányszor csak a Krumpli Béla névre téved a szemem, mindig mosolyra gyűrődik arcom. Szita vagyok a kíváncsiságtól: vajh ez egy igazi név lehet? Google szerint mintha...