"Mondjátok hát, hogy nem reménytelen."(1)
Találkozási és kiindulási pont: Új köztemető, 1108 Bp. X., Kozma u. 8-10.
Gyülekezés
Nem sikerült előre kipihennem magam. Nem tudom, bírni fogom-e? De soha nem fogom megtudni, ha meg se próbálom. Hát lássuk.
Sosem voltam még itt. Annyi bizonyos, hogy a végállomáson kell leszállni a villamosról. Ezután fogalmam nincs, merre induljak. A tömérdek virág és virágárus jelzi, hogy valahol itt kell lennie egy főbejáratnak. Figyelem a többi közlekedőt: nagy eséllyel itt mindenki a temetőbe tart, hát amerre a legtöbben mennek, arra indulok én is. Beigazolódik a gyanúm, de már látom is a társaimat: célnál vagyok. Pontosabban a startnál. Nézőpont kérdése.
A szokásos "harcostársak" kis csapata, kb. tizenöten várakoznak. Csatlakozom. Örömmel üdvözöljük egymást: kisebb csoportban erősebbek (és megbízhatóbbak) a kötelékek, mint egy nagyobb tömegben. Ácsorgunk egy kicsit, még várunk másokra. Így körül tudok nézni valamelyest. Jó lenne, ha addig is ülhetnénk, előre gyűjtve az erőnket. De sehol se látok padot. Hát persze, miért is lennének itt a bejáratnál padok. Meg egyáltalán. A temető nem ücsörgésre való, nemde? Az élet úgyis csak átmeneti állapot, azt a kis időt ki lehet bírni lábon is. Majd pihenünk odaát. Odalent. Odafent. (Ki miben hisz.) 
Amúgy is dél körül jár az idő (az se pihen), lassan indulnunk kell, mert a szervezők elég szoros ütemtervet készítettek. Még megcsodálom a bejárati épületek málló-hámló falait: naja, itt is a válság pénztelensége. Bár ezek a vakolatbombák már jó évtizede lehet, hogy zuhanni vágynak.(2)
De talán jobb is így: összhangban van tartalom és forma: az elmúlás hangulata (és a vakolat) már rögtön a bejáratnál ránk hull. Mint a 2 x 2 józansága(2).
Valamelyik társunk már megint azzal borzol, hogy "kevesen vagyunk". És? Ha ennyien, hát ennyien vagyunk. Mi megtettük, amit lehetett, körbeadtuk a hírt, amennyire lehetett. Ha mások félnek, vagy lusták, vagy csak még mindig nem értik, nem hiszik, hogy mi felé halad az ország a "dicső rendszerváltás" óta folyamatosan és egyre gyorsuló ütemben, mi akkor is tegyünk annyit, amennyit tehetünk: itt vagyunk helyettük is, értük is. Egyébként is, ez az igazi kihívás, ehhez kell igazi hit, igazi bátorság, valódi elkötelezettség: ha kevesen is, de nyíltan, tettekkel kiállni egy ügyért, egy célért. Nagy tömeg takarásában, benne, vele sodródni nem nagy kunszt. No és nyilván nekünk könnyebb úgy fésülködni, ha közben a tükörbe tudunk nézni. De most nincs ideje rágódásnak, van a cselekvésnek: indulni kell.
Egy másik társunk azzal biztat, hogy számolnunk kell paradicsom, tojás, egyéb élelmiszerek felénk tartó röpülésével. Ámde amennyire kevesen vagyunk, annyira elszántak: kipróbált és bevállalós e kis csapat. A félősek-finnyásak eleve el se jöttek.
Temetői séta a parcellákhoz
Indulunk. Már a temetői séta önmagában is kihívás: a 298-as (és 301-es) parcella a temető túlsó csücskében van. És légvonalban is ez esik a legtávolabb a bejárattól. Ha valaki csak ezt vállalja, az se kis dolog. Az éjszakai eső hűvöset és ködöt hozott, nedves az idő, de esőre már nem hajlik. Viszont a köd különösen illik a temetői hangulathoz.
Motorzúgás. Mit zúgás, dübörgés. Dehogyisnáci gójék húznak el mellettünk. Fekete bőrszerkó, fekete motor, náci időkre utaló fekete katonai sisak, fekete bakancs, fekete csizma, és egyáltalán:
minden fekete, de nem csak kívül:
csontig, velőig fekete,
fekete,
fekete, fekete, fekete.(3)
Csak a Turulos Nagymagyaroszág mintája sárgállik (aranylik?), pirosfehérzöldellik. Hát mit mondjak: érdekes nemzeti érzés az, amit csakis ilyen idegen karvalytőkét gyarapító drága felszerelésekkel, katonainak-nácinak, irredentának látszó külalakkal lehet kifejezni. És azt se értem, miért buknak ki, indítanak rágalmazási pereket, ha valaki lefasisztázza őket. Mintha nem tudnának a forma és a tartalom szoros viszonyáról. Rendes ember ahhoz tartja magát, hogy nem elég mondani: nem vagyok náci. Az is kell, hogy ne is látszódjak annak.(4) Nem tudom, ki hogy van vele, de én pl. nem öltözöm kurvának, ha nem akarom, hogy annak lássanak. És viszont: nem kell ahhoz kurvának öltöznöm, hogy a nőiségemről biztosítsam a külvilágot.
Menetel kis csapatunk rendesen. Bár van, aki autóval érkezett, de mégis mindenki gyalogol. Jobb is így: igazságos, és stílszerű. Ezzel biztosan meglesz a bruttó húsz kilométeres gyaloglás. Hamarosan érezzük: nincs is hideg. Sőt. Menetközben érzékelem csak igazán, hogy mekkora ez a terület. Egész kis erdők mellett haladunk. Itt-ott a fák között ki tudja mióta elhagyatott sírok körvonala látszik. Az egyik viszont épp ellenkezően, különös kontrasztot mutat: elhagyott bozótosban egy naprakészen karban tartott, gondozott, virágokkal ellátott sír egymagában. Hm. Ez aztán a magány: még holtan sincsenek közeli szomszédok. Odébb mintha látnék a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat.(5)
Első jele, hogy - talán - közeledünk: két rendőr ácsorog egy tisztáson. De aztán megint semmi. Csak megyünk, csak megyünk. Nem merem kérdezni, hogy kb. mennyi van még, nehogy sokat mondjanak. Amint egy kerítéshez érünk, az már jelent valami biztatót. Mikor pedig jelentős rendőri készültségre lelünk, tudjuk: megérkeztünk. Hát még amikor a fekete motorrengeteget meglátjuk: dehogyisfasiszta gójék már rég megérkeztek nyilván. Hát kérem. Nem nagy kunszt drága, erős motorokkal erőt mutatni. Igaz, motor nélkül is keménymacsóknak látszanak. Ezért pláne nem értem, hogy miért kell ehhez még gépi támogatás. Kérem, gójmacsó urak, gyalog megtenni a távot, oda-vissza - na, ez az igazi megmérettetés. A motor csak pénzkérdés, gombokat, pedálokat nyomkodni nem lehet Igaz Magyar Macsóhoz (továbbiakban: IMA) illő erőpróba.
A parcelláknál
Megérkezve további társakra lelünk, máris gyarapodik kis csapatunk. A 301-esnél épp az IMA minden kellékével körített ünneplést láthatunk: fekete macsósorok két oldalt, a katonai, náci-fasiszta látszat elkerülésének szándéka legkisebb jele nélkül. És az egész olyan benyomást ad, mintha ez egy hivatalos, állami megemlékezés lenne, határozottan katonai (nem csak annak látszó) egyenruhások is ott állnak vigyázzban. Meg hát mintha mindannyiunk által eltartott állami (önkormányzati) intézmény némely képviselőjét is felfedezni vélnénk: a monoki polgármestert, Szepessy Zsoltot(6) kétséget kizáróan. Szemmel láthatóan az "övéi" között van, parolázik némelyik fekete gójjal. 
Végül is a gárda esetében sem csalt a látszat(7), most se csodálkoznék, ha kiderülne, hogy az állami honvédelmi szervekben, alakulatokban is ott vannak a "munkatársak".
Némi téblábolás, macsószemle után araszolunk a 298-as felé. Közben pedig vége lett a macsórendezvénynek is: gójékkal vegyülünk. ( Bár van gójék között pár nőneműnek látszó személy is, de ők vagy macsósítva vannak, vagy macsókellékként funkcionálnak. ) Érdekes látni az intellektus és a nyers erő ilyen testközelségét egymáshoz. Nem kérdés, ki kerülne ki győztesen, ha netán kipattanna a szikra. A világ egy távoli, elzárt sarkáról hirtelen ideérkező nem is hinné, mekkora feszültség vibrál itt kétféle embertípus között. És mert némely gójszimpatizáns a konszolidáltabb külsőnél maradt, hát nem lehet biztosan tudni, hogy ki hova tartozik.
Egy külön kis szigetet alkotnak a hivatásos szdsz-eseknek látszók, ők aztán senkivel nem vegyülnek semmilyen Ügy érdekében, se gójékkal, se "komcsikkal". Pedig utóbbi szóhasználatuk miatt nem is állnak oly messze gójéktól. 
Ennyi előjáték után a tettek mezejére: a 298-as parcella területére lépünk, és Tálas András nevű volt verő- és keretlegény(8), munkaszolgálatosok kínzója és gyilkosa takaros kis díszsírhelyénél lehorgonyzunk. Radnóti Miklós, Angyal István, Faludy György arcképeit tartva/viselve is jelezzük "hovatartozásunkat". Csapody Tamás(9), Dr. Donáth Ferenc (Nagy Imre Társaság Bp-i Szervezete), Kalmár Szilárd (Demokratikus Hálózat(10)), Csáky László beszélnek arról a lehetetlen helyzetről, hogy nyilas gyilkosoknak állami pénzből díszsírhelyeket tartunk fenn. Hát, igen.
És ha kicsit utánanézünk az interneten, ez az ügy is azt a sejtést igazolja, hogy húsz év mindenkori politikai-állami vezetői együttes erővel dolgoztak/dolgoznak az ordas eszmék újjászületése érdekében. Egyformán felelősek, bűnösök mind abban, ahol tartunk, és ami felé száguldunk. És ez alól nincs és nem lesz felmentés. Bár még mindig szépíthetnének. Ha akarnának.
Cseles, hogy épp e sírhelynél tartjuk meg tiltakozásunkat, és az áldozatokra való emlékezést is, ezzel mintha gójékat és csatolmányaikat kissé megkavartuk volna. Végül is azt is hihetnék messzebbről, hogy mi a Tálas nevű nyilast méltatjuk és emléke előtt tisztelgünk. De azért sejtik, hogy velük nem "egy vérből" valók vagyunk, hát csak messzebbről kukkolnak és 1-1 felderítőjük bóklászik egy kicsinykét, de nem jönnek közelebb testületileg. Sőt, egy idő után mintha elfelé mennének.
Átmegyünk a 301-es parcellába, ahol koszorút és virágokat rakunk a központi emlékműhöz, illetve Angyal István(11) sírhelyéhez. Rövid tiszteletadás emlékük előtt. 
Temetői séta a parcelláktól
Máris megadják a startjelzést a szervezők: irány a Duna-part. Hát nem is tudom, merjem-e vállalni. Már a temető bejáratához visszafelé is elég gyors tempót diktálnak az élről. Egyik társunk feladja, majd a Duna-parton találkozunk. Nem jó magára hagyni, de "elenged". Trappolok a többiekkel. A bejárathoz érve mégis pihenünk kicsikét, bárhová képes vagyok leülni, nem érdekel a rendeltetés-szerű használat. Két rendőrautó kísért bennünket ide a parcelláktól. Kiderül, végig velünk fognak jönni. Számomra kicsit megnyugtató, dacára a tettrekészek miatti bizalomvesztésemnek.
Egy kis számvetésre is van időnk. Kb. 30-an lehettünk a temetői megemlékezésünkön. A kezdeményezők révén kb. fele arányban a fiatalok - ez némi biztatót jelent a jövőre nézvést. Is. Kiderül, velünk van egy 79 éves, korábban szívinfarktuson, újraélesztésen átesett férfi is. Gondolom, ő innen nem indul velünk a hosszú menetelésre. (Később annál nagyobb a csodálkozásom: a Duna-partig velünk gyalogolt. Az élen.) A temetői séta (oda-vissza), a kb. 5 km-es távval előjátéknak is tekinthető az igazi vállalkozáshoz. A bizonytalankodásomhoz jelentékenyen hozzájárulva: ne váltsak-e villamosra a következő, Teleki téri állomásig.
Médiának nyoma nincs. Nyilván továbbra is a belvárosi dehogyisnáci jobbik performansz az igazi csemege számukra. A vérnek van hírértéke, hátha folyni fog. Mi, ezzel a 20 kilométeres rendhagyó meneteléssel nem vagyunk érdekesek. És gondoskodnak arról, hogy a médiafogyasztóknak se legyünk azok. Még a magukat baloldalinak deklarált, sokak által annak hitt média képviselői sem fárasztották magukat. Hát igaz, tényleg nem adhattunk csámcsognivalót: itt most (kivételesen?) nem hogy vér, de még tojás és paradicsom se folyt. Megerősödöm hitemben: a média is együttes erővel bábáskodik a magyarországi fasizmus újjászületésénél. (Egy újságíró ugyan van közöttünk, de ő is inkább magánemberként.)
Az erőgyűjtésnek, elmélkedésnek vége: máris indulunk, kb. 15-20-an. Közöttünk egy 79 éves, kb. négyen-öten lehetünk 50 és 70 év közöttiek, a többiek mind fiatalok.
Hát gyerünk barátaim, tegyük a dolgunkat - legalább mi: irány a Duna-part!
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Köszönet azoknak, akik:
- kezdeményezték, szervezték (Nagy Imre Társaság Bp.-i Szervezete, Demokratikus Hálózat)
- végigcsinálták
- akik az egyes szakaszokon, állomásokon csatlakoztak
- akik egészségi, egyéb magánproblémák miatt fizikailag nem, de lélekben velünk voltak
- a rendőröknek, akik végig kísértek bennünket a csaknem 20 km távon
____________________________________________________________________________
Források, referenciák, megjegyzések:
(1) Radnótni Miklós: Majális ( http://mek.niif.hu/01000/01018/01018.htm#cim63 )
(2) Radnótni Miklós: Levél a hitveshez ( http://mek.niif.hu/01000/01018/01018.htm#cim66 )
(3) Babits Mihály: Fekete ország ( http://mek.niif.hu/00600/00602/html/vers0102.htm#35 )
(4) Igen, igen, tudom, hogy egyesek most fontosabbnak tartják azon elmélkedni, hogy akkor most mit is jelent papírforma szerint, eredetileg a náci, a fasiszta, nyilas jelenség, mint ellene cselekedni. Ők talán szíveskedjenek egy nyelvújítási tettet végrehajtani: egy rövid, használható szót, jelzőt alkotni dehogyisnácijaink, dehogyisfasisztáink, dehogyisnyilasaink egzakt megnevezésére. Lásd: Novák Attila: Hol vannak a fasiszták? NOL.hu, 2009. október 20. ( http://nol.hu/velemeny/20091020-hol_vannak_a_fasisztak_ )
(5) Radnótni Miklós: Nem tudhatom ( http://mek.niif.hu/01000/01018/01018.htm#cim56 )
(6) Szepessy Zsolt László, polgármester, Monok, Hírszerző/Index/MTI, 2009-07-31
(7) A rendőrség jobbkeze, 2008.06.30., e-vita.blog.hu
(8) Felemás Radnóti-ünnep: a költő gyilkosa díszsírhelyen nyugszik, Stop.hu, 2009. május 10. ( http://www.stop.hu/articles/article.php?id=490290 )
(9) Csapody Tamás: Felmagasztosult keretlegények, NOL.hu, 2008. június 4. ( http://nol.hu/archivum/archiv-472570 )
(10) http://www.demokratikus.eoldal.hu/
(11) Wikipedia: Angyal István, http://hu.wikipedia.org/wiki/Angyal_Istv%C3%A1n
