Felszállok a Kökin a (piros) 136-os megállójában várakozó buszra.*
Mert a szokásos helyen, a szokásos módon áll bennt, hát miért is nézném, hogy mi van a kijelzőjén. Nyilván a piros 136-os busz az, mi más lenne?
Hamarosan indulunk. Egyik utas kérdez valamit ott elől, csak a választ hallom, és csak annyit: garázsmenet.
[Na tessék, már megint nem figyeltem a kijelzőre, megszokásból, reflexből szálltam fel.
Még szerencse, hogy én úgyis ott akarok leszállni, ahonnét elágazik az útvonal a garázsba a menetrend szerintitől.]
Az első megállónál többen várakoznak. Ahogy a busz megáll és nyitja ajtóit, tanácstalan tekinteteket, bizonytalan mozdulatokat észlelek. A sofőr beleszól a mikrofonba, de nem lehet pontosan érteni - belül se, hát még kívül. Egyetlen szót lehet nagyjából hallani: garázsmenet. Némelyek felszállnak, többen lent maradnak.
[Hm. Mi lehet vajon a kijelzőjén, hogy ekkora a bizonytalanság?]
A következő megállóban aztán már jobban érthető a szöveg (belül): NEM garázsmenet, hanem rendes forgalmi járat.
Persze, a NEM most sem hangsúlyos, úgyhogy kívülről nem biztos, hogy e kicsiny, de annál fontosabb szót hallják. Így aztán a további megállókban is hasonló bizonytalanságot látok a várakozókon: akik mégse szállnak fel, valószínűleg van közöttük olyan, akik garázsmenetnek látják/hallják a buszt.
Nos, tulajdonképpen zseniális ez a módszer, valljuk csak be. Több szempontból is:
- Sofőrnek: kevesebb utas -> kevesebb probléma. Ezt javaslom továbbfejlesztésre: nincs utas -> nincs probléma. Ez utóbbira már tettek is a BKV dolgozói lépéseket: a fél-, egynapos sztrájk idején bizonyára ki tudták pihenni valamennyire a sok hülye utas okozta pszichés ártalmakat.
- Utasnak: nem kell tömegnyomorban utaznia (már aki jól tippelt, és felszállt). Bevallom, kellemes dolog majdnem üres járművön utazni. Aki meg rosszul hallott/döntött, hát kérem, az megszívta. Bár zöldövezetben, kellemes időben nem járt rosszul. Feltéve, ha nem sietett sehova. Ha meg igen, hát akkor újabb tapasztalattal gazdagodott az élet vonatkozásában, mely állítólag nem habostorta. Mások szerint nem fenékig tejfel. Egyes durvább kijelentések szerint meg egyenesen kegyetlen. Mindenesetre mindenben van valami jó is: az idegrendszer edzésére remek alkalom. Esetleg a relaxálás alkalmazására. Meg ilyesmi...
- Mindenkinek: fantasztikus játékot lehetne belőle kifejleszteni - buszok esetében: "Találd ki, hova megyünk?", esetleg közművelési küldetés céljából "Quo vadis?" - járatok. Képzeljük csak el: üres kijelzővel ill. járat-tábla nélkül közlekedik 1-1 jármű (ez utóbbi is elő szokott fordulni amúgy is).** A felszálló utasok egy tartóból tippszelvényeket vesznek magukhoz, és mindjárt ki is töltik, odaadják a sofőrnek, aki azonnal ad valami csekélységet a jól tippelőknek. Pl. BKV jegyet, vagy a BKV járattérképét, vagy pl. egy kis kártyát, amin siető utasoknak lenne infó, hogy melyik metróállomásnál melyik ajtó esik legközelebb a kijárathoz. Vagy más hasznos apróságot. De akár valami nagyobb nyereménysorsoláson is részt lehetne venni, ha valami azonosítót is megad az utas (név, cím, bérlet, jegy sorszáma, stb).
A jelenség generálta gondolatok annyira elragadnak - a busz kényelmes ürességében -, leszállva pedig - kívácsiságom oltandó - a kijelző kukkolása (üres!), hogy a busz rendszámát elfeledtem feljegyezni. Azért az bizonyára volt neki. Így aztán - minő fájdalom - nem tudom javasolni a BKV illetékeseinek a konkrét személy megjutalmazását remek kezdeményezéséért.
________________________________________________________________
* A történet időkoordinátája: 2008.04.24. reggel, nem sokkal 8 óra előtt.
** Esetleg lehetne a kijelzőn / táblán: QV-járat (a Quo Vadis rövídítve - dühöngő utasoknak esetleg más szavakat felidézendő)
__________________________
[Első publikálás: 2008-06-04 13:18] [Rövidített változat: Játszani is enged(d).]
