Sose lehet tudni - és már húz is el a lánnyal a mentő.
Közben a BKV máris ideirányított buszokat. Első turnus máris kap az alkalmon. (Akárhogy is szidjuk a BKV-t, most nagyon gyorsan reagáltak. Egy úr kéjesen kezdi fikázni a BKV-t, nem akarja hinni, hogy máris intézkedtek, mondjuk neki, hogy talán nézzen balra, ott jönnek a buszok. A tények makacs dolgok.) Egy logikailag kevésbé edzett utas csodálkozik: jé, hogy kerül ide 7-es busz? Hiszen az nem itt jár. Ezt inkább szó nélkül hagyjuk.
Még többen téblábolunk, mérlegelünk: érdemes-e buszra szállni, vagy tán a Combinok hamarabb megindulnak, minthogy a busszal eljutnánk egy darabig.
Bizonytalankodva többen mégis felszállunk egy segély-buszra, ezen már a villamospótló felirat van. Épp hogy egy megállót araszolunk, és a vezető mondja - majdnem magának, mint aki fennhangon tűnődik, hogy no, már megindultak a Combino-k. Aztán: nem, mégsem. Kedvelem az ilyen sofőröket. A legtöbb úgy szállítja az utasokat, mint valami tárgyakat. Esetleg még rosszabbul. Eszébe nem jutna egy hirtelen fékezés, kanyarodás, szokatlanul hosszabb ácsorgás ürügyén odavetni az utasoknak, hogy: kedves utasok, elnézést kérünk, ez vagy az történt. Kérjük türelmüket, megértésüket, meg ilyesmi. Én nem értem, ilyen magányos típusúak? Egész nap képesek ott a fülkéjükben hallgatagon ücsörögni. Nem unatkoznak? Vagy mi jár közben a fejükben? Hát lennének ötleteim egy "Hogyan tegyük vonzóbbá a tömegközlekedést?" tárgyú BKV-tréningsorozat témájához.
Nos, aztán a mi sofőrünk ismét helyesbít: de, mégis járnak. Úgyhogy kedves utasok, talán mégiscsak jobban járnak, ha visszaszállnak a Combino-ra. Egy poént azért még elsüthetett volna: igaz, nagyon örülök, hogy én szállíthatom önöket. De mégiscsak gyorsabban tudnak haladni a villamossal.
És ez most igaz is. Nem is lehetett úgy venni a tanácsát, hogy neki most nincs kedve itt a csúcsforgalomban hülye utasokat fuvarozni.
Még többen téblábolunk, mérlegelünk: érdemes-e buszra szállni, vagy tán a Combinok hamarabb megindulnak, minthogy a busszal eljutnánk egy darabig.
Bizonytalankodva többen mégis felszállunk egy segély-buszra, ezen már a villamospótló felirat van. Épp hogy egy megállót araszolunk, és a vezető mondja - majdnem magának, mint aki fennhangon tűnődik, hogy no, már megindultak a Combino-k. Aztán: nem, mégsem. Kedvelem az ilyen sofőröket. A legtöbb úgy szállítja az utasokat, mint valami tárgyakat. Esetleg még rosszabbul. Eszébe nem jutna egy hirtelen fékezés, kanyarodás, szokatlanul hosszabb ácsorgás ürügyén odavetni az utasoknak, hogy: kedves utasok, elnézést kérünk, ez vagy az történt. Kérjük türelmüket, megértésüket, meg ilyesmi. Én nem értem, ilyen magányos típusúak? Egész nap képesek ott a fülkéjükben hallgatagon ücsörögni. Nem unatkoznak? Vagy mi jár közben a fejükben? Hát lennének ötleteim egy "Hogyan tegyük vonzóbbá a tömegközlekedést?" tárgyú BKV-tréningsorozat témájához.
Nos, aztán a mi sofőrünk ismét helyesbít: de, mégis járnak. Úgyhogy kedves utasok, talán mégiscsak jobban járnak, ha visszaszállnak a Combino-ra. Egy poént azért még elsüthetett volna: igaz, nagyon örülök, hogy én szállíthatom önöket. De mégiscsak gyorsabban tudnak haladni a villamossal.
És ez most igaz is. Nem is lehetett úgy venni a tanácsát, hogy neki most nincs kedve itt a csúcsforgalomban hülye utasokat fuvarozni.
A Combino kellemesen üres.
[Befuraszög 4.»]
