A Combino kellemesen üres.
Alig vagyunk. Szeretek így utazni. Még szégyenszemre le is ülök egy kicsit, most ma már sokat mászkáltam, ácsorogtam egyfolytában. És most a szokásosnál jobban fáj valami valahol a derekam és ülőkém között, olyanokat nyilall belé, hogy majd összerogyok. Hát ha leülök egy kicsit, rosszabb nemigen lesz.
Mindenesetre elmélázok a történteken. Hát igen, a fülhallgató-őrület. Még a fentebbi tébláboláskor hoztuk szóba, hogy bizony komoly veszélyforrás. Sokan nagy hangerőre állítják, a külvilág zajait nem észlelik, a figyelmük elterelődik, és minő borzalom, még biciklisek is száguldoznak így. Bár én híve vagyok a holtidők kihasználásának, de azért balesetveszélyt nem kéne figyelmen kivül hagyni. Sőt őrült autósok is vannak, akik dübörgőre állítják a hangfalakat, az egész autó egy lüktetés - nos, talán nem kell mondani, hogy mit hallhatnak odabent a külvilág zajából, amely zaj nem feltétlen káros, de információhordozó is lehet. Még életet is menthet.
A másik pedig: ez a nagy fene demokrácia. Az úgynevezett. Állítólag voltak panaszok, hogy hangosak a járművek, hangosan csengetnek, csipognak. Nosza, hát legyen nekik jó: legyen minden csendesebb. Hát kérem. Az új villamosok, buszok önmagukban hiába csendesek. Ez csak arra "jó", hogy hangjukat elnyomja az általános közlekedés, egyéb autók, kamionok zaja, miáltal még a megállóban sem lehet meghallani, ha épp érkezik 1-1 villamos, busz. A vér kiszaladt belőlem, amikor én voltam szemtanúja, hogy egy tizenéves gyerek lépett majdnem az érkező Combino elé, talán őt is csak megdobta egy kicsit - ezt már nem láttam a Combino takarása miatt. A srác épp a haverjainak integetett valamerre az ellentétes megállóból, és vissza akart lépni a mi oldalunkra, ő se látott, se hallott, és zutty, érkezett a Combino. És még fülhallgató se volt.
Ugyancsak alig hallhatók az indulásjelző csengők. Belülről igen, dehát általában kivülről fontosabb hallani: a csukódó ajtónak nekimegyünk-e épp vagy se. Vagy érdemes-e még nekilódulni, hogy elérjük, vagy már úgyis bezáródik addigra.
Bizonyára ezek a hangok is bántják olyan emberek fülét, akik nem is nagyon utaznak.
Hát nem tudom. Azért szép szó a demokrácia, de mégiscsak vannak bizonyos prioritások. Pl. az emberek élete, testi épsége - mégiscsak valahol elől kéne lennie a szempontok között.
Mert az mégsincs rendjén, hogy egyes emberek csendhez való jogának balesetveszély növelése árán szerezzünk érvényt. Ilyen erővel talán a tűzoltók, mentők, rendőrök megkülönböztető jelzését is kérném egészen halkra venni. [Mert, teccenek tudni, nem is annyira a hallójárataimat, mint inkább a lelkivilágomat szántja fel, ha hallom ezeket a rémes vijjogásokat. És hát ugye, ez veszélyezteti az én lelki egészségemet. Pszichikailag bántalmaz. És a lelki egészséghez ugye alkotmányos jogom van. (70/D. § (1) ) Úgyhogy kérem (mit kérem, követelem!) a megkülönböztető jelzéseket sokkal halkabbra venni. Nekem a csend a legfontosabb. Itt és most.]
Ez a mi un. demokráciánk nekem egyre inkább a mesét juttatja eszembe: A molnár, a fia meg a szamár. Most itt bárki bármi ellen tiltakozhat, ami még rendjén volna, ám a józan paraszti ész teljes mellőzésével annak engedünk, aki épp hangosabban, agresszívabban teszi azt. És még a józan paraszti ész! De mások, netán a csendesebb, vagy a kevésbé ráérős többség érdekeit sutba dobva. Bár, ha belegondolunk, akkor a hangoskodóknak is lehet fontosabb érdekük, mint amiért épp hangoskodnak, csak épp ott, épp akkor erre nem gondolnak. Mint ahogy a gyereknevelésben is, akárhogy nézzük, mégiscsak erőszakot kell alkalmazni ilyen-olyan formában, épp a gyerek jelenkori és főleg a jövőbeli érdekében. No persze egy gyereknél még természetes állapot, hogy nem tud többdimenziósan gondolkodni - térben és időben, csak az itt és most létezik számára.
Persze, persze, a mi un. demokráciánk is gyermekcipőben jár.
De valakiknek muszáj (lenne) a felnőtt szerepét vállalniuk.
Mindenesetre elmélázok a történteken. Hát igen, a fülhallgató-őrület. Még a fentebbi tébláboláskor hoztuk szóba, hogy bizony komoly veszélyforrás. Sokan nagy hangerőre állítják, a külvilág zajait nem észlelik, a figyelmük elterelődik, és minő borzalom, még biciklisek is száguldoznak így. Bár én híve vagyok a holtidők kihasználásának, de azért balesetveszélyt nem kéne figyelmen kivül hagyni. Sőt őrült autósok is vannak, akik dübörgőre állítják a hangfalakat, az egész autó egy lüktetés - nos, talán nem kell mondani, hogy mit hallhatnak odabent a külvilág zajából, amely zaj nem feltétlen káros, de információhordozó is lehet. Még életet is menthet.
A másik pedig: ez a nagy fene demokrácia. Az úgynevezett. Állítólag voltak panaszok, hogy hangosak a járművek, hangosan csengetnek, csipognak. Nosza, hát legyen nekik jó: legyen minden csendesebb. Hát kérem. Az új villamosok, buszok önmagukban hiába csendesek. Ez csak arra "jó", hogy hangjukat elnyomja az általános közlekedés, egyéb autók, kamionok zaja, miáltal még a megállóban sem lehet meghallani, ha épp érkezik 1-1 villamos, busz. A vér kiszaladt belőlem, amikor én voltam szemtanúja, hogy egy tizenéves gyerek lépett majdnem az érkező Combino elé, talán őt is csak megdobta egy kicsit - ezt már nem láttam a Combino takarása miatt. A srác épp a haverjainak integetett valamerre az ellentétes megállóból, és vissza akart lépni a mi oldalunkra, ő se látott, se hallott, és zutty, érkezett a Combino. És még fülhallgató se volt.
Ugyancsak alig hallhatók az indulásjelző csengők. Belülről igen, dehát általában kivülről fontosabb hallani: a csukódó ajtónak nekimegyünk-e épp vagy se. Vagy érdemes-e még nekilódulni, hogy elérjük, vagy már úgyis bezáródik addigra.
Bizonyára ezek a hangok is bántják olyan emberek fülét, akik nem is nagyon utaznak.
Hát nem tudom. Azért szép szó a demokrácia, de mégiscsak vannak bizonyos prioritások. Pl. az emberek élete, testi épsége - mégiscsak valahol elől kéne lennie a szempontok között.
Mert az mégsincs rendjén, hogy egyes emberek csendhez való jogának balesetveszély növelése árán szerezzünk érvényt. Ilyen erővel talán a tűzoltók, mentők, rendőrök megkülönböztető jelzését is kérném egészen halkra venni. [Mert, teccenek tudni, nem is annyira a hallójárataimat, mint inkább a lelkivilágomat szántja fel, ha hallom ezeket a rémes vijjogásokat. És hát ugye, ez veszélyezteti az én lelki egészségemet. Pszichikailag bántalmaz. És a lelki egészséghez ugye alkotmányos jogom van. (70/D. § (1) ) Úgyhogy kérem (mit kérem, követelem!) a megkülönböztető jelzéseket sokkal halkabbra venni. Nekem a csend a legfontosabb. Itt és most.]
Ez a mi un. demokráciánk nekem egyre inkább a mesét juttatja eszembe: A molnár, a fia meg a szamár. Most itt bárki bármi ellen tiltakozhat, ami még rendjén volna, ám a józan paraszti ész teljes mellőzésével annak engedünk, aki épp hangosabban, agresszívabban teszi azt. És még a józan paraszti ész! De mások, netán a csendesebb, vagy a kevésbé ráérős többség érdekeit sutba dobva. Bár, ha belegondolunk, akkor a hangoskodóknak is lehet fontosabb érdekük, mint amiért épp hangoskodnak, csak épp ott, épp akkor erre nem gondolnak. Mint ahogy a gyereknevelésben is, akárhogy nézzük, mégiscsak erőszakot kell alkalmazni ilyen-olyan formában, épp a gyerek jelenkori és főleg a jövőbeli érdekében. No persze egy gyereknél még természetes állapot, hogy nem tud többdimenziósan gondolkodni - térben és időben, csak az itt és most létezik számára.
Persze, persze, a mi un. demokráciánk is gyermekcipőben jár.
De valakiknek muszáj (lenne) a felnőtt szerepét vállalniuk.
