Sajnos kénytelen vagyok mindhármat kéznél tartani, mert még mindig vannak olyan, eléggé el nem ítélhető fejlesztők, akik böngészőspecifikusan fejlesztenek - talán lustaságból, talán anyagi juttatásért - ki tudja?
Ezért aztán általában mindhárom készenlétben van a memóriában - hol egyikben, hol másikban "dolgozom".
Mostanában inkább FireFoxban, mert úgy látszik, a nettársadalom erre van rákattanva, és ennek a fejlesztésére van több erőforrás, vagy csak egyszerűen ezt kiáltották ki legjobbnak.
Így a webfejlesztők is inkább csak FireFox alatt tesztelnek. Ezért sok weboldal, webszolgáltatás csak ez alatt működik (rendesen).
Pedig az Operának nem tudom eléggé dicsérni 2 verhetetlen szolgáltatását: Notes és Sessions.
A beépített jegyzetelő (Notes) könnyedén lehetővé teszi a webfelület bármelyik szöveges részletét elmenteni, lehet strukturáltan könyvtárakban elrendezni, bennük (bár kissé szerény opciókkal) keresni. De a legnagyobb szolgálatot interaktív ténykedéskor(blogolás, fórumozás, stb) nyújtja: a böngésző editboxába könnyedén átvihető az előre megírt szöveg, vagy fordítva: az editboxból elmenthető a jegyszetbe. Így szöveg soha nem veszhet el, munkánk soha nem vész kárba. Ellentétben a többi böngészővel.
Ugyanez a projekt* (Sessions): az egyszerre nyitva tartott fülek összes linkje, a járulékos adathalmazával együtt projektszerűen egyetlen fájlba elmenthető, és az bármikor újra egyszerre megnyitható: a munka ott folytatható, ahol abbahagytuk. Mindent megőriz: pozíciót, előre-hátralépések történetét, stb. Tehát mintha be se csuktuk volna közben a böngésző ablakát. Most legutóbb a FireFox épp emiatt akasztott ki: hajlamos elveszíteni egy ablak nyitvatartott füleinek a linkjeit, infóit, és hiába egy halom nyitott füllel csuktam be az ablakot, újranyitáskor egy fia fül nélkül nyílik meg. A history pedig ezt egyáltalán nem pótolja, csak épp a semminél több valamicskét.
Úgyhogy én továbbra is Opera-hívő vagyok és szeretnék maradni. A baj csak az, hogy manapság nem az a termék marad életben, amelyik jobb. És én mindig olyan termékhez vonzódom általában, amelyiket a piac halálra ítél.
Hogy miért kell nekem ilyen különcnek lennem?
Még egy hihetetlen dolog van: az Index.hu fórumának a vizuális szövegszerkesztőjét csak IE-ben lehet használni! Azért az Index.hu-tól többet várnék, pláne, hogy a blog.hu-val egy családot alkotnak.
________________________________________________________
* Erre egyelőre nem találom a legfrappánsabb és legtalálóbb magyar kifejezést.