MAGYARORSZÁG
A fasiszták zászlaja alatt* (1.oldal)
Christian Schmidt-Häuer, Budapest | © DIE ZEIT, 07.05.2009 Nr. 20
Milyen mélyre süllyedhet egy ország? Magyarország jószerével csődben van, szélsőjobboldaliak támadnak “cigányokra, zsidókra és idegenszívűekre”, és szinte senki sem szegül ellen.
Újfasiszta felvonulás Budapesten, az ismeretlen katona sírjánál (2006)
© KISBENEDEK ATTILA /AFP/Getty Images
A filozófus bevásárolni volt, és már majdnem hazaért. Fényes nappal volt Budapest belvárosában. A 19. század végi szűk mellékutcában a szélsőjobboldali Magyar Gárda egy csapata jött vele szembe. Menetlépésben. Fekete egyenruhák, ellenzős sapkák, katonai csizmák. Piros-fehér csíkos sálak; azok a színek, amelyeket utoljára a náci idők az utolsó magyar fasisztái viseltek. Az osztagparancsnok vezényelt: „egy, kettő, egy…!” Fellendítette a karját és átüvöltött a filozófusnak: „Heil Hitler, hogy van, Tamás úr?”
A zsidó értelmiségi Tamás Gáspár Miklóst a televíziós vitákból nem csak Magyarországon ismerik. A franciák, olaszok, románok és a szlovákok is értékelik finom elemzéseit. Budapest radikális évjáratai viszont az „idegenszívűek”, azok közé számítják, akik a néptestet elszennyezik. A Kurucinfó honlap nyitó oldalán fényképe egy sírkeresztbe foglalva látható. A honlap felsorolja a zsidókat és a többi ellenséget: neveket, címeket, telefonszámokat, hétvégi házakat, ismerősöket.
A zsidók a városokban – Budapestnek körülbelül 200.000 zsidó származású polgára van – eddig még simábban megúszták, mint a romák a falvakban. Két éve repülnek újra és újra Molotov-koktélok házaik tetejére. Az égő házból menekülő családokra rálőnek; itt egy apa hal meg a fiával, amott egy anya a lányaival. Az elmúlt hetekben egy tucat Molotov-koktél repült a kormányzó Szocialista Párt (MSZP) politikusainak házaira.
„A Magyar Gárda kemény, mint az összeszorított ököl és éles, mint a kard”
Ez lenne Magyarország, a legendás emlékek földje? A gazdasági csoda első turistáinak célországa, akik Lieselotte Pulver Piroskájának(1) nyomait követték a pusztában? A gulyásszocialista állam, amit a szovjet birodalom alkotó és látszólag jókedvű szabad parasztjai a polgári jólét mikrovilágává foltoztak át? Amelynek a kommunizmus és a kapitalizmus között utat találó cserkészei pontosan a húsz évvel ezelőtti májusban lebontották a határzárat Ausztria felé, és ezzel zsilipet nyitottak az NDK-polgárok menekülőhullámainak?
Volt egyszer ez a Magyarország. Budapestet ma annyira fenyegeti az összeomlás, mint az omladozó angyalokat a városközponton túli renoválatlan negyedeinek klasszicista hátsó udvaraiban. Az államcsődöt októberben csak egy húszmilliárd eurós gyorssegély akadályozta meg. A Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Központi Bank és az EU a legnagyobb hitelcsomagot állították össze, amelyet a jelenlegi válságban egyáltalán adtak. A pénzügyi világválság csak élesen rávilágított arra, mennyire kiszolgáltatott Magyarország gazdasága és mennyire deprimált a társadalma. A tragédia, amely az átalakulási folyamattal zúdult az országra, már korábban körvonalazódott. Éppen a rendszerváltozás volt az, ami az alig tízmilliónyi magyarral éreztette, valójában milyen szegény nyersanyagok nélküli és adósságheggyel sújtott országuk, és hogy már a rendszerváltás előtt is ilyen volt. Már Kádár János kommunista vezetése kölcsönből hagyta a népet fogyasztani, hogy elfeledtesse az 1956-os népfelkelést – 1989 előtt az egyetlent, amely a szovjet tankokat átmenetileg elűzte.
_____________________________________
*Eredeti cikkből fordította: Nagy Dénes Lajos; A cikk 4 oldalas - a többi oldal fordítása folyamatban.
Forrás: http://www.zeit.de/2009/20/Ungarn?page=1
(1) Liselotte Pulver volt a címszereplője a sok német turistát Magyarországra vonzó „Ich denke oft an Piroschka” (Gyakran gondolok Piroskára) című filmnek (1955).