Meleg Méltóság Menete.
Félek, igen.
De mennem kell.
Amennyit meg tudok tenni a fasizmus újjászületése ellen, annyit megteszek.
Különben nem tudok a tükörbe nézni. És hát anélkül kissé nehézkes fésülködni - valljuk be.
Nagy valószínűséggel lesz 4-5 olyan parttársam, akik hasonlóan gondolják. (Bár egyedül is mennék, de ez azon kevés esetek egyike, amikor nem jó egyedül. Sőt.) Már egyeztettük az idő- és helykoordinátákat.
Kivételesen bőven időben indulok: nem kell rohannom. Már minden lehetséges, friss infót leszedtem a netről, a police.hu -tól a Fővinform.hu-n át a Pride.hu-ig: tisztában vagyok vele, mire számíthatunk. Illúzióim nincsenek.
Végrendelkeznem szükségtelen: egyenesági leszármazottam automatikus örököse annak a kevésnek, amim van.
Menetfelszerelést ellenőrzök: igazolvány, taj-kártya, esőköpeny, segélyhívószámok. Törlőkendők - nagy esélyt érzek arra, hogy sírógörcs tör rám. Sőt: hányinger. Amikor testközelbe kerülök a gyűlölettől megrészegült, a vérontás vágyától elborult agyú (bakancs)talpig igaz hazaffyakkal. Hát legyen mivel letörölni a kapcsolódó testnedveket.
És a legfontosabb: a fotósfelszerelésem. Különös gyengédséggel simítom meg a kis gépecskémet: lehet, hogy ő lesz az áldozat - kiverik a kezemből, összetörik. Sokat szolgált, szivemhez nőtt - mégha túl is haladt már rajta a fejlődés.
A meleg ellenére nadrágba bújok: könnyebb benne mozogni, futni, menekülni. Cipőügyben nincs szükségem ilyen megfontolásra - a bokatörésem óta fel nem veszek olyan lábbelit, aminek csak egy kicsi sarka is van.
A "Soha többé fasizmust!" kitűzőmet a blúzomra szúrom - kicsi is, a blúz mintája jótékonyan álcázza, nem feltűnő. És bízom abban is (talán nem alaptalanul), hogy megvadult vérmagyarjainkra nem jellemző az olvasás szenvedélye.
Mindennel számot vetek - kétségem nincs afelől, hogy háborús övezetbe indulok.
A net-infók szerint a körúton még jár a villamos. És tényleg.
Az Oktogonnál már nem áll meg.
Az első sírógörcs az Oktogonnál tör rám a hatalmas rendőri készültséget: járműveket, alakulatokat látva. Isenem, hova kerültem? Ki, miféle viccet űz velem? Valami időkapun át 60-70 évre kerültem vissza a múltba? Amit csak könyvekből, filmekből, fotókról, elbeszélésekből ismerek? Én nem tudom, mi ez, de rossz nagyon!
Kéremszépen, én nem akarok itt és most lenni!
Ha ez a demokrácia, hogy félni kell napra nap, úton útfélen - akkor nekem nem kell ez a demokrácia! De tessenek már mondani: mégis mi a különbség akkor a demokrácia és diktatúra között? Nekem tökmindegy, hogy véleménynyilvánítás ürügyén szabad utat kapott magándiktátorok szabadcsapatai, vagy egy állami diktátor katonái terrorizálnak, vernek össze, robbantanak fel, lőnek le. Egyiket se akarom!
Hát, ezért megyek menetelni a hitem szerinti demokráciáért: az erőszakmentességért, a félelem nélküli létért, az elfogadásért, a toleranciáért.
Korán van, még van időm terepszemlézni: körbejárom a Deák és Erzsébet teret. 
Rendőri csapatokat, járműveket, kordonokat bőven, menetelésre készülőket még alig látok. Hm. Érdekes kontrasztot képez egy reklámtábla.
Megcsinálom az első fotókat...
...aztán vissza a találkozási ponthoz.
Hamarosan megvagyunk mind a 4(azaz NÉGY!)en. Idő van, indulunk kordonbejáratot keresni. Felületes táskavizsgálat - ha valaki nagyon be akar hozni terroristaeszközt, nincs nehéz dolga.
Az elkerített rész egyik oldalánál csomósodik a szines emberhalmaz - a terület egy jó része üres. Szorgos téblábolás kezdődik, közben azért gyűlik a nép, a körülményekhez képest jókedélyűen - én meg dolgozom.
Pár közéleti ember...
...médiamunkások...
...civil szervezetek...
...transzparensek...
...érdekes arcok.
Egy transzparens különösen gondolkodóba ejt.
Kicsit furán érzem magam - látszik-e rajtam a "hőfokom"? Hogy én jégkockákat nevelek a számban? Kicsit úgy érzem magam, mint négernegyedbe keveredett sápadtarcú érezheti magát - gondolom. De végülis gyerekkoromtól fogva szoktam meg: én mindig mindenhol kivülálló vagyok. Erre a kis időre már nem probléma. Ha eddig se volt. Olyan nagyon.
No és: ez a "gond" semmiség ahhoz képest, amiért itt vagyunk - és hát van itt szemmel láthatóan mindenféle ember: hideg, meleg, és sok-sok fiatal, szinesek, derűsek. (Még.)
Az egyik teherautón belefognak a beszédekbe. Szetey Gábor kicsit hosszabban beszél, mint szerintem kellene - pláne, hogy csak szófoszlányok jutnak el hozzám, pedig érdekelne, amit mond. A hangosítás olyan csapnivaló, hogy szinte nincs is.
Jobb híján tovább vadászok. Egy fotós valami rejtélyes módon egy magaslatra felmászott - azt hiszem, van hova fejlődnöm. Irigylem a pompás rálátásáért.
Az idő csak eltelt valahogy: indulunk.
