Képes beszámoló a helyszínről. Esetleg tudósítás. De mert abba nem vihetek szubjektivitást az újságíróiskolák szerint, hát inkább az előbbi :-) Pláne, hogy a beszámoló definíciójánál még nem tartok a tanulmányaimban :-)
Esemény előtti ideg. Rohanok, persze kissé késésben vagyok a terveimhez képest. Lemondok a virágról, amit gójéknak szántam (és amiről beszéltünk itt előzőleg), mert mégse stimmelt volna, hogy a Népszavásokat fenyegetik, én (mi) meg virágot adunk nekik. Olybá vette volna ki magát, mintha mi gój szimpatizánsok lennénk, és mintegy megháláljuk nekik, amiért ezt teszik. Vagy azt.
Nem nyomtattam petíciót se, amiben kértem volna őket, hogy máskor ne a munkaidő dandárjában rendezzenek ilyesmit, tekintettel a szerényebb anyagi helyzetű, ezért dolgozni kénytelen ellentüntetőkre.
A blogíró verseny szórólapját vittem, de ezt se osztom nekik. Már csak azért sem, mert gyakorlatilag nem is igen látom őket, csak átellenben, a Népliget fái, bokrai között tudnak landolni, és "piknikezni" - és ez elég messze esik tőlünk, nem beszélve az óriási, hétköznapi, nagy, körúti forgalomról. Tehát a fizikai távolság majdhogynem jelképezi az eszmei, stílusbeli szakadékot is.
Így aztán virág és petíció nélkül lövöm ki magam épp a nyócker egy sötét szegletéből. Lőném. Zsebemben rezeg a telefon. (Mondtam már, milyen praktikus nadrágzsebben hordva a rezgőre állított mobil? 2in1. Esetleg 3in1. :-)) Kisvackor keres, hol vagyok, mert nem lát, és mindenféle kordonok vannak a Vajda Péter utcában, ami miatt nem lehet ám csak úgy akárhol gyülekezni. Mondom, nem csoda, ha nem lát, mert még nem vagyok ott, épp csak rástartolok a 99-es buszra itt a Telekinél.
Viszont szörnyű gyanú ébred bennem: nem fog engem házhoz vinni. Mindegy, valamennyire talán a közelbe. Még jó, hogy Kisvackor ideszólt, mert rögtön kérdem a sofőrt, hogy mi van a Vajda Péter utcával. Ismerve a buszvezetők hallgatagságát, feltételezem, ha nem kérdezném, nem szólna. Úgyis rájönnek a hülye utasok, amikor látják, hogy egészen másfele viszi őket - nem igaz? Így tudom meg: a Vajda Péter amblokk le van zárva. Viszont rajtam okulva, a sofőr azonnal bemondja a hangosbemondóján midenkinek, miheztartás végett. (Az utasok mit köszönhetnek nekem!)
Így aztán leszállok a Golgotánál, és trappolok erősen. Nem túl nagy táv, de késésben vagyok (lásd fent). Közben aggódom a többiek miatt, akiket félrevezettem akaratomon kivül azzal a fürdőszobaüzlettel, mert az most meg se közelíthető. Fel kéne hívnom őket, de még nem állt össze úgy a kontaktlistám, hogy egyszerre tudjak pl. sms-t küldeni mindenkinek gyorsan, no meg az idő is rezegteti a lécet. (A mobilom meg a zsebemet.) Tanulság: legközelebb (nem aggódom: lesz biztosan) számolni kell a lezárásokkal. Hogy is képzelhettem, hogy csak úgy odavisz a busz, és lazán leszállok, és már ott is vagyok?
Odaérek az irodaház sarkához, és kordonba ütközöm, előtte rendőrök, és nem látom, hogy most hogyan jutok oda, be, ahova már mióta készültem (fodrász, kozmetikus, plasztikai sebész, stb... okulva az I. Hollán utcai, váratlan jelenésemen), nem beszélve az én visszakapott kis drágámról, amivel végre vadász-szenvedélyemnek ismét hódolhatok.
Kezdek rutinos tüntetővé válni: simán megkérdem az ott tébláboló rendőrt: hogyan jutok oda be a kordon mögé, merthogy én olthatatlan vágyat érzek egy kis ellentüntetésre. (Hm. Új szenvedélybetegség? Tüntetésfüggőség?) Mindjárt mondja, hogy van a kordonon egy kis rés, ott lehet bemenni. Hm. Rés az erős bástyán. És ha én most egy álruhás gój motoros vagyok, akkor mi van? Simán bemehetnék és kémkedhetnék, zavaroghatnék, meg ilyesmi.
Már előkaptam az én kis drágámat, élesítem, és a kordonokat mindjárt meg is örökítem.
Kordon itt,
kordon ott,
kordon mindenhol.
És már meg is találjuk egymást, kapcsosok. Mindenkinek továbbadom Szerki drótját: mindenki csináljon képeket, aki él és mozog, aztán nyomjuk fel a kapocsra, mert ők most hivatalilag el vannak havazva, hát mi szállítjuk a helyszíni anyagot. Én rögtön vadászatra indulok a kis drágámmal, lövök minden(ki)re, ami/aki él és mozog :-)
Kit látok? A kedves Diurnus!
És itt van Ő, aki valahogy mégiscsak főszereplője az eseménynek.
Végig csendben meghúzódik, hol itt, hol ott, figyel, nézelődik. Hát igen: itt nem róla van szó, nem egy emberről, nem egy újságíróról. Már régóta többről, sokkal többről: a jövőnkről. Amit a múltból akarnak újjáépíteni félelmetes, már egyszer gyilkos hajlamukat
kiélt, és azt újra kiélni vágyó ordas eszmék. Elnézem - igen, kicsit lesem - vajon mire gondol? Jó volna tudni.
Mikrofonnal kérdezgetik. Végülis eddig már mindent elmondott (leírt), amit lehetett. Lehet-e még újat mondani? Attól tartok, nem lehet elégszer ismételni, ugyanazt.
És nini, máris egyik kedvenc tévécsatornámbeli kedvenc tudósítómat láthatom épp lázas munka közben. Hát, ő olyan életben is, mint képernyőn. Okos és szép. Elkötelezett. Tárgyilagos. A dolgozó népet szolgálja. Ahogy a tévéostromkor megismertem.
Közben megérkeznek gójék. Nekik a zöldövezet jutott. Végül is: piknikhez jobban illik, mint a beton.
Közben a beszédek elkezdődtek, zajlanak a kordon innenső oldalán.
Mit látok? Egy nőt is mikrofonhoz engednek. (Moór Marianna verset mond.)
Hihetetlen. Pedig úgy tűnt, ez az egész antifasiszta, meg sajtószabadság dolog szintén amolyan férfimunka, mint annyi más (minden) a közéletben. Nem is értem. Ez csak valami véletlen lehet.
És feltűnnek az I. Hollán utcából ismerős/megismert arcok:
Dettre Gábor most is olyan csapzott. Már tudom, neki ez az imázsa :-)
Máris megszoktam. Az arca most is szép. Fotogén.
Illik a szakmájához. Vagy fordítva :-)
Kellemes meglepetés,
hogy Bodor Pál a "műsorvezető" :-)
Ahogy ott a lépcsőn figyelek, vadászok, egyszer csak elkezd egy pasi elég vehemensen lefelé taszigálni, először azt hittem, valami biztonsági manus. Aztán mintha azt akarta volna, hogy "modellt" álljak neki, pontosabban az újságom. Mert beállította a karomat, hogy hogyan tartsam a himnusz alatt. Fotózáshoz. Azóta sem vagyok biztos benne, mit is akart pontosabban* - legalább valamit súghatott volna, hogy kérem, vagy ilyesmi, meg szólhatott volna, hogy "pihenj", és már leengedhetem a karom. Szó nélkül otthagyott, mint eb a szaharát. Képzeljük csak el, ha egy festő elfárad, vagy kész, és nem szól a modelljének, hogy köszönöm, ennyi, vagy ilyesmi. Hm.
Egyszer csak nagy hangzavar, üdvrivalgás, taps, harsonák, meg minden - a tömeg egy helyen összecsomósodik. Nem nehéz kitalálni, a miniszterelnök érkezik. Esélyem nincs megközelíteni, no meg elég volt a II. Hollán utcában megtapasztalni a biztonságiak nyomását. Nem vállalom a közelharcot. (Hm. Hogy lesz így belőlem újságíró? Bár némi kis agresszivitást már vélek magamban felfedezni: határozottabban nyomulok 1-1 zsákmányért.) Hm. Hát, nem lesz miniszterelnöki kapásom, oszt jó napot.
Később azért kicsit sertepertélek arrafelé, és keményen szemezek két db kő virágtartóval. Csakhogy: foglaltak. Ülnek, táskát tartanak rajta, ill. egy fotós meg ott bitorolja a helyet. Keresem a rést az erős bástyán, méricskélem, hol férhetnék be. Fel. Sehogy. Várok, hátha kielégül végre a fotós, és lejön onnan. De nem. Szóljak? Kérjek? Nem akaródzik. (Hm. Hogy lesz így belőlem újságíró?)
Ahogy ott tipródok, egy hölgy, aki a táskáját pihenteti a remek fotósleshelyen, észreveszi, mit is szeretnék (nem nehéz). A táskája helyét felkínálja. El nem mondhatom, milyen hálás vagyok/maradok neki. 
Mert így olyan fantasztikus pillanatait kaptam el már megint a miniszterelnöki párnak, hogy...nagyon. (Fogalmam nincs, milyen szót találjak ide.) Én azt hiszem, nagyon szeretik egymást. És ez jó.
Himnusz, zárszó. Egyszer csak hirtelen éktelen dübörgés: gójék jobbra el. Mire bepozicionálnám magam, és az én kis drágámat, már el is tűntek.
Nem lehettek valami sokan, ha ilyen gyorsan kidübörögtek a képből. Köd előttük, füst utánuk. Persze lehet, hogy közülük is sokan dolgoztak. Nem engedte el őket a főnökük. Van ilyen. Hát, nem tudom, de úgy tűnt, hogy ez nem nagyon jött össze nekik. Kicsit I. Hollán utcai utánérzésem van. Kicsit malőrszaga van. (Khm. Odakozmált.) És ha igen, akkor ezt nem hagyhatják ennyiben. Igazi magyar macsó nem maradhat alul. Harley Davidsonnal pláne. Lehetséges, hogy szabadásgjogaikért szót emelnek: akadályoztatva voltak szabad mozgásukban. Kirekesztették őket kordonokkal.
Azért, t. gój urak, ha jobban belegondolnak, ez mentségnek se rossz. Maguk akartak, maguk tudtak volna, csak hát nem engedték. Ebben a macsónyomorító diktatúrában. Így aztán nem esik folt macsó önérzetükön. Hát nem?
(A teljesebb fotóalbum itt található .) _____________________________________________________________
Kapcsos kapcsolódó témájú Események: Gój motorosok fenyegetik a Népszavát /sajtót.
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Kapcsolódó témájú blogok:
Szelíden lebőgetett motorosok
Kik is azok a gój motorosok? + kampány
A Népszava előtti demonstrációról
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Kapcsolódó témájú fórumok:
Gój motorosok fenyegetik a Népszavát / sajtót.
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Cikkek:
Nem nyomtattam petíciót se, amiben kértem volna őket, hogy máskor ne a munkaidő dandárjában rendezzenek ilyesmit, tekintettel a szerényebb anyagi helyzetű, ezért dolgozni kénytelen ellentüntetőkre.
A blogíró verseny szórólapját vittem, de ezt se osztom nekik. Már csak azért sem, mert gyakorlatilag nem is igen látom őket, csak átellenben, a Népliget fái, bokrai között tudnak landolni, és "piknikezni" - és ez elég messze esik tőlünk, nem beszélve az óriási, hétköznapi, nagy, körúti forgalomról. Tehát a fizikai távolság majdhogynem jelképezi az eszmei, stílusbeli szakadékot is.
Így aztán virág és petíció nélkül lövöm ki magam épp a nyócker egy sötét szegletéből. Lőném. Zsebemben rezeg a telefon. (Mondtam már, milyen praktikus nadrágzsebben hordva a rezgőre állított mobil? 2in1. Esetleg 3in1. :-)) Kisvackor keres, hol vagyok, mert nem lát, és mindenféle kordonok vannak a Vajda Péter utcában, ami miatt nem lehet ám csak úgy akárhol gyülekezni. Mondom, nem csoda, ha nem lát, mert még nem vagyok ott, épp csak rástartolok a 99-es buszra itt a Telekinél.
Viszont szörnyű gyanú ébred bennem: nem fog engem házhoz vinni. Mindegy, valamennyire talán a közelbe. Még jó, hogy Kisvackor ideszólt, mert rögtön kérdem a sofőrt, hogy mi van a Vajda Péter utcával. Ismerve a buszvezetők hallgatagságát, feltételezem, ha nem kérdezném, nem szólna. Úgyis rájönnek a hülye utasok, amikor látják, hogy egészen másfele viszi őket - nem igaz? Így tudom meg: a Vajda Péter amblokk le van zárva. Viszont rajtam okulva, a sofőr azonnal bemondja a hangosbemondóján midenkinek, miheztartás végett. (Az utasok mit köszönhetnek nekem!)
Így aztán leszállok a Golgotánál, és trappolok erősen. Nem túl nagy táv, de késésben vagyok (lásd fent). Közben aggódom a többiek miatt, akiket félrevezettem akaratomon kivül azzal a fürdőszobaüzlettel, mert az most meg se közelíthető. Fel kéne hívnom őket, de még nem állt össze úgy a kontaktlistám, hogy egyszerre tudjak pl. sms-t küldeni mindenkinek gyorsan, no meg az idő is rezegteti a lécet. (A mobilom meg a zsebemet.) Tanulság: legközelebb (nem aggódom: lesz biztosan) számolni kell a lezárásokkal. Hogy is képzelhettem, hogy csak úgy odavisz a busz, és lazán leszállok, és már ott is vagyok?
Odaérek az irodaház sarkához, és kordonba ütközöm, előtte rendőrök, és nem látom, hogy most hogyan jutok oda, be, ahova már mióta készültem (fodrász, kozmetikus, plasztikai sebész, stb... okulva az I. Hollán utcai, váratlan jelenésemen), nem beszélve az én visszakapott kis drágámról, amivel végre vadász-szenvedélyemnek ismét hódolhatok.
Kezdek rutinos tüntetővé válni: simán megkérdem az ott tébláboló rendőrt: hogyan jutok oda be a kordon mögé, merthogy én olthatatlan vágyat érzek egy kis ellentüntetésre. (Hm. Új szenvedélybetegség? Tüntetésfüggőség?) Mindjárt mondja, hogy van a kordonon egy kis rés, ott lehet bemenni. Hm. Rés az erős bástyán. És ha én most egy álruhás gój motoros vagyok, akkor mi van? Simán bemehetnék és kémkedhetnék, zavaroghatnék, meg ilyesmi.
Már előkaptam az én kis drágámat, élesítem, és a kordonokat mindjárt meg is örökítem.
Kordon itt, kordon ott,
kordon mindenhol.
És már meg is találjuk egymást, kapcsosok. Mindenkinek továbbadom Szerki drótját: mindenki csináljon képeket, aki él és mozog, aztán nyomjuk fel a kapocsra, mert ők most hivatalilag el vannak havazva, hát mi szállítjuk a helyszíni anyagot. Én rögtön vadászatra indulok a kis drágámmal, lövök minden(ki)re, ami/aki él és mozog :-)
Kit látok? A kedves Diurnus!
És itt van Ő, aki valahogy mégiscsak főszereplője az eseménynek.
Végig csendben meghúzódik, hol itt, hol ott, figyel, nézelődik. Hát igen: itt nem róla van szó, nem egy emberről, nem egy újságíróról. Már régóta többről, sokkal többről: a jövőnkről. Amit a múltból akarnak újjáépíteni félelmetes, már egyszer gyilkos hajlamukat kiélt, és azt újra kiélni vágyó ordas eszmék. Elnézem - igen, kicsit lesem - vajon mire gondol? Jó volna tudni. Mikrofonnal kérdezgetik. Végülis eddig már mindent elmondott (leírt), amit lehetett. Lehet-e még újat mondani? Attól tartok, nem lehet elégszer ismételni, ugyanazt.
És nini, máris egyik kedvenc tévécsatornámbeli kedvenc tudósítómat láthatom épp lázas munka közben. Hát, ő olyan életben is, mint képernyőn. Okos és szép. Elkötelezett. Tárgyilagos. A dolgozó népet szolgálja. Ahogy a tévéostromkor megismertem.
Közben megérkeznek gójék. Nekik a zöldövezet jutott. Végül is: piknikhez jobban illik, mint a beton.
Közben a beszédek elkezdődtek, zajlanak a kordon innenső oldalán.
Mit látok? Egy nőt is mikrofonhoz engednek. (Moór Marianna verset mond.)
Hihetetlen. Pedig úgy tűnt, ez az egész antifasiszta, meg sajtószabadság dolog szintén amolyan férfimunka, mint annyi más (minden) a közéletben. Nem is értem. Ez csak valami véletlen lehet.
És feltűnnek az I. Hollán utcából ismerős/megismert arcok:
Dettre Gábor most is olyan csapzott. Már tudom, neki ez az imázsa :-)
Máris megszoktam. Az arca most is szép. Fotogén.
Illik a szakmájához. Vagy fordítva :-)
Kellemes meglepetés,
hogy Bodor Pál a "műsorvezető" :-) Ahogy ott a lépcsőn figyelek, vadászok, egyszer csak elkezd egy pasi elég vehemensen lefelé taszigálni, először azt hittem, valami biztonsági manus. Aztán mintha azt akarta volna, hogy "modellt" álljak neki, pontosabban az újságom. Mert beállította a karomat, hogy hogyan tartsam a himnusz alatt. Fotózáshoz. Azóta sem vagyok biztos benne, mit is akart pontosabban* - legalább valamit súghatott volna, hogy kérem, vagy ilyesmi, meg szólhatott volna, hogy "pihenj", és már leengedhetem a karom. Szó nélkül otthagyott, mint eb a szaharát. Képzeljük csak el, ha egy festő elfárad, vagy kész, és nem szól a modelljének, hogy köszönöm, ennyi, vagy ilyesmi. Hm.
Egyszer csak nagy hangzavar, üdvrivalgás, taps, harsonák, meg minden - a tömeg egy helyen összecsomósodik. Nem nehéz kitalálni, a miniszterelnök érkezik. Esélyem nincs megközelíteni, no meg elég volt a II. Hollán utcában megtapasztalni a biztonságiak nyomását. Nem vállalom a közelharcot. (Hm. Hogy lesz így belőlem újságíró? Bár némi kis agresszivitást már vélek magamban felfedezni: határozottabban nyomulok 1-1 zsákmányért.) Hm. Hát, nem lesz miniszterelnöki kapásom, oszt jó napot.
Később azért kicsit sertepertélek arrafelé, és keményen szemezek két db kő virágtartóval. Csakhogy: foglaltak. Ülnek, táskát tartanak rajta, ill. egy fotós meg ott bitorolja a helyet. Keresem a rést az erős bástyán, méricskélem, hol férhetnék be. Fel. Sehogy. Várok, hátha kielégül végre a fotós, és lejön onnan. De nem. Szóljak? Kérjek? Nem akaródzik. (Hm. Hogy lesz így belőlem újságíró?)
Ahogy ott tipródok, egy hölgy, aki a táskáját pihenteti a remek fotósleshelyen, észreveszi, mit is szeretnék (nem nehéz). A táskája helyét felkínálja. El nem mondhatom, milyen hálás vagyok/maradok neki. Mert így olyan fantasztikus pillanatait kaptam el már megint a miniszterelnöki párnak, hogy...nagyon. (Fogalmam nincs, milyen szót találjak ide.) Én azt hiszem, nagyon szeretik egymást. És ez jó.
Himnusz, zárszó. Egyszer csak hirtelen éktelen dübörgés: gójék jobbra el. Mire bepozicionálnám magam, és az én kis drágámat, már el is tűntek.
Nem lehettek valami sokan, ha ilyen gyorsan kidübörögtek a képből. Köd előttük, füst utánuk. Persze lehet, hogy közülük is sokan dolgoztak. Nem engedte el őket a főnökük. Van ilyen. Hát, nem tudom, de úgy tűnt, hogy ez nem nagyon jött össze nekik. Kicsit I. Hollán utcai utánérzésem van. Kicsit malőrszaga van. (Khm. Odakozmált.) És ha igen, akkor ezt nem hagyhatják ennyiben. Igazi magyar macsó nem maradhat alul. Harley Davidsonnal pláne. Lehetséges, hogy szabadásgjogaikért szót emelnek: akadályoztatva voltak szabad mozgásukban. Kirekesztették őket kordonokkal. Azért, t. gój urak, ha jobban belegondolnak, ez mentségnek se rossz. Maguk akartak, maguk tudtak volna, csak hát nem engedték. Ebben a macsónyomorító diktatúrában. Így aztán nem esik folt macsó önérzetükön. Hát nem?
(A teljesebb fotóalbum itt található .) _____________________________________________________________
Kapcsos kapcsolódó témájú Események: Gój motorosok fenyegetik a Népszavát /sajtót.
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Kapcsolódó témájú blogok:
Szelíden lebőgetett motorosok
Kik is azok a gój motorosok? + kampány
A Népszava előtti demonstrációról
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Kapcsolódó témájú fórumok:
Gój motorosok fenyegetik a Népszavát / sajtót.
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Cikkek:
2008.04.30. Népszabadság Online, Czene Gábor: Raj Tamás: "Kikérem magamnak!"
2008.05.02. 05:25:08 Népszava Online - Reflex, Andrassew Iván: A. I. egy pillanatra megsajnálta a gój motorosokat; A demonstrációk hordaléka
_____________________________________________________________ 
* Nos, utólag megtaláltam, mit akart a Kedves Taszigáló Manus: (A Népszava.hu oldaláról elcsent kép, utólagosan megkérem az engedélyt, de úgy vélem, ennyi jár nekem azért a kis taszigálásért, és pózolásért :-D Jelentem: megkaptam (2008. 05. 02. 15:56:32) :-) )
______________________________________________________________
Másodközlés - módosításokkal. Első buplikált változat: 2008.04.30. 02:58, Kapcsolat.hu
