Hihetetlen, hogy mennyi példáját találni az elmélet és gyakorlat ellentmondásának.
Itt van pl. egy könyv:
Pikó András−Wisinger István−Zöldi László: Média- és sajtóismeret. Pécs, Dialog−Campus Kiadó, 2006.
Belekukkantok egy eladói könyves pulton - újabban (öregségemre) érdekel e téma. Is.
És kíváncsi vagyok, hogy mit ír az elektronikus médiáról, sajtóról, internetről. Mint napjaink egyik legfontosabbá váló médiafelületéről, amely javában és alapjaiban módosítja az írói, olvasói szokásokat, formában, tartalomban - térben és időben.
És nézek nagyokat: semmit. Egy szó, annyi se sok, de annyi sincs. Vagy olyan jól el van dugva valahol rejtve a szövegben, hogy az is csak azt jelenti: a szerzők az e-médiát jelentéktelennek, kevésbé fontosnak ítélik.
Hihetetlen.
A médiavilág neves művelői, oktatói(!) az elektronikus sajtót negligálják.
Egy tankönyvben! Egy alig 1-2 éves kiadásban!
Szavam elakad, fülem kettéáll.
Ugyanakkor azon sopánkodnak a hagyományos sajtó neves "öregjei", képviselő, hívei, hogy a papíralapú sajtó halódik. Meghogy a szakmát már egyre kevésbé szakemberek művelik. És eltöprengenek azon, hogy miért is van ez, szomorkodnak, hogy nem jól van ez így, brühühü.
Ahelyett, hogy a világ, a technika változásait jobban szemügyre vennék, tanulmányoznák, és megpróbálnák megtalálni (de legalább keresni) a "megtartani-elvetni" elv alapján az egyensúlyt a régi ill. az új módszerek, technika, szemlélet elemei között.
Én, kérem, ezt képtelen vagyok megérteni.
Vagy itt van pl. a TudásMenedzsment a PTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karának periodikája. Hát ha másutt nem, de ott aztán illene tudni, hogy mi az információ fogalma. És kérem, ott vannak cikkek, amelyeknél nem tüntetik fel az információ egyik legfőbb paraméterét, az időt. A dátumot. Hogy mikor íródott a cikk. Ma, amikor estére már elavult lehet egy reggeli hír, esemény, vélemény, gondolat, ismeret. Pl.: Agárdi Péter: A mai magyar média néhány jelensége és fejlődési irányai
De ebben legalább szó esik az elektronikus médiáról (3-szor!) és az internetről(13-szor).
Hogy mit mond róla, azt még nem volt időm elolvasni. Majd talán azt is sikerül.
De hogy mikor mondta, az fontos lenne. Bár a szövegből meg lehet becsülni ( 2006-nál régebbi nem lehet ), de hát egy korrekt médiamunkás, ill. publikáló azt feltűnő helyre odaírja.
Arról már nem is beszélek, hogy a kommunikáció jelentésével is hadilábon áll sok médiaszakember. Hogy a mai, e-média már nem a régi, hagyományos, inkább egyirányú "kommunikáció" felülete. (Bár kérdés, hogy az egyirányú kommunikációt mennyire lehet kommunikációnak nevezni.) Az e-média épphogy a valódi kommunikáció lehetőségét nyújtja: közvetlen párbeszédet író és olvasó között, elmosódnak a határok a résztvevők között: az olvasó ír is, és az író olvas is. Az e-médiának ez a másik fontos sajátossága. És bizony nagyon sok olyan médiamunkást látok a neten, akik a hagyományos módszereket hozzák magukkal: nem adaptálják a mondanivalót megtámogató formázást, az információértéket növelő webhivatkozások (linkek) beszúrását, és ha ott is van a lehetőség az olvasói, fórumos hozzászólásra, minden jel arra mutat, meg se nézik: nem érdekli az írót a fantasztikus lehetőség, hogy írása azonnali hatását, gondolatai megfelelőségét felmérheti.
Lám, az egyik kommentelőm is csodálkozik, hogy válaszoltam neki. Nincsenek hozzászokva. A legtöbben csak írják, írják a magukét, a reagálások már nem érdeklik. Pedig a vita az élet sava-borsa. Az egyik.
Na most, ha a diákok ilyen "korszerű" ismereteket kapnak, háááát... nem is tudom, mit mondjak. Hát akkor hogyan, hol képződnének jó médiamunkások?
Ezért aztán most jól meg is lepett, hogy Zöldi László egyik cikkében a média egységes kezelése mellett emel szót. E-média inkluzíve. Ha jól értem.
Itt van pl. egy könyv:
Pikó András−Wisinger István−Zöldi László: Média- és sajtóismeret. Pécs, Dialog−Campus Kiadó, 2006.
Belekukkantok egy eladói könyves pulton - újabban (öregségemre) érdekel e téma. Is.
És kíváncsi vagyok, hogy mit ír az elektronikus médiáról, sajtóról, internetről. Mint napjaink egyik legfontosabbá váló médiafelületéről, amely javában és alapjaiban módosítja az írói, olvasói szokásokat, formában, tartalomban - térben és időben.
És nézek nagyokat: semmit. Egy szó, annyi se sok, de annyi sincs. Vagy olyan jól el van dugva valahol rejtve a szövegben, hogy az is csak azt jelenti: a szerzők az e-médiát jelentéktelennek, kevésbé fontosnak ítélik.
Hihetetlen.
A médiavilág neves művelői, oktatói(!) az elektronikus sajtót negligálják.
Egy tankönyvben! Egy alig 1-2 éves kiadásban!
Szavam elakad, fülem kettéáll.
Ugyanakkor azon sopánkodnak a hagyományos sajtó neves "öregjei", képviselő, hívei, hogy a papíralapú sajtó halódik. Meghogy a szakmát már egyre kevésbé szakemberek művelik. És eltöprengenek azon, hogy miért is van ez, szomorkodnak, hogy nem jól van ez így, brühühü.
Ahelyett, hogy a világ, a technika változásait jobban szemügyre vennék, tanulmányoznák, és megpróbálnák megtalálni (de legalább keresni) a "megtartani-elvetni" elv alapján az egyensúlyt a régi ill. az új módszerek, technika, szemlélet elemei között.
Én, kérem, ezt képtelen vagyok megérteni.
Vagy itt van pl. a TudásMenedzsment a PTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karának periodikája. Hát ha másutt nem, de ott aztán illene tudni, hogy mi az információ fogalma. És kérem, ott vannak cikkek, amelyeknél nem tüntetik fel az információ egyik legfőbb paraméterét, az időt. A dátumot. Hogy mikor íródott a cikk. Ma, amikor estére már elavult lehet egy reggeli hír, esemény, vélemény, gondolat, ismeret. Pl.: Agárdi Péter: A mai magyar média néhány jelensége és fejlődési irányai
De ebben legalább szó esik az elektronikus médiáról (3-szor!) és az internetről(13-szor).
Hogy mit mond róla, azt még nem volt időm elolvasni. Majd talán azt is sikerül.
De hogy mikor mondta, az fontos lenne. Bár a szövegből meg lehet becsülni ( 2006-nál régebbi nem lehet ), de hát egy korrekt médiamunkás, ill. publikáló azt feltűnő helyre odaírja.
Arról már nem is beszélek, hogy a kommunikáció jelentésével is hadilábon áll sok médiaszakember. Hogy a mai, e-média már nem a régi, hagyományos, inkább egyirányú "kommunikáció" felülete. (Bár kérdés, hogy az egyirányú kommunikációt mennyire lehet kommunikációnak nevezni.) Az e-média épphogy a valódi kommunikáció lehetőségét nyújtja: közvetlen párbeszédet író és olvasó között, elmosódnak a határok a résztvevők között: az olvasó ír is, és az író olvas is. Az e-médiának ez a másik fontos sajátossága. És bizony nagyon sok olyan médiamunkást látok a neten, akik a hagyományos módszereket hozzák magukkal: nem adaptálják a mondanivalót megtámogató formázást, az információértéket növelő webhivatkozások (linkek) beszúrását, és ha ott is van a lehetőség az olvasói, fórumos hozzászólásra, minden jel arra mutat, meg se nézik: nem érdekli az írót a fantasztikus lehetőség, hogy írása azonnali hatását, gondolatai megfelelőségét felmérheti.
Lám, az egyik kommentelőm is csodálkozik, hogy válaszoltam neki. Nincsenek hozzászokva. A legtöbben csak írják, írják a magukét, a reagálások már nem érdeklik. Pedig a vita az élet sava-borsa. Az egyik.
Na most, ha a diákok ilyen "korszerű" ismereteket kapnak, háááát... nem is tudom, mit mondjak. Hát akkor hogyan, hol képződnének jó médiamunkások?
Ezért aztán most jól meg is lepett, hogy Zöldi László egyik cikkében a média egységes kezelése mellett emel szót. E-média inkluzíve. Ha jól értem.
