Hazaérek a napi bérrabszolgaságból.
Nyitom az ajtót.
És nini!
Mit gondolszt Kedves Olvasóm, mit látok?
No mit?
Az ajtórésbe tűzve?
Igen, kitaláltad Kedves Olvasóm!
Cetli. Az bizony!
Szépen, akkurátusan kétrétbe hajtva.
Postai értesítő hivatalos irat érkezéséről a Gy-i Városi Bíróságról. (Ajánlott!)
Temészetesen ma már nem tudok érte menni. (A világvégi, szombaton zárva tartó postácskára.)
Holnap se.
Talán csütörtökön, vagy pénteken. (Ha jól értek bürokratául: 5 napom van rá.)
Mostmár, ugye, túl vagyunk a csúcsponton.
Az utójáték következik.
Ami kicsit olyan, mint az előjáték: talán lehet már kicsit húzni-halogatni.
Nagy izgalmak után nem lehet csak úgy ripsz-ropsz megnyugodni.
Kell neki egy kis csillapodási idő.
Merthogy a cetli immár nem hozott izgalomba.
Mert egyrészt: tudtam, hogy jönni fog. Mert jőni kell.
Telefonban is ígérték. Meg hát a logika is ez sugallja.
Habár a jogszolgáltatást és a logikát (lásd még: józan paraszti ész) együtt emlegetni elég dőreség. Amint erről tapasztalás útján is volt szerencsém meggyőződni..
Másrészt: már úgy, de úgy hozzászoktam.
Lássuk csak be: immár másfél éve lassan, hogy a Jogszolgáltatás Istenei cetli-függővé tettek. Nem lehet erről csak úgy hipp-hopp "lejönni"!
Nem is tudom, mi lesz velem cetli nélkül...
Meg az én Drága Ügyészem nélkül.
Hm. Talán újra hívok magamhoz vendéget, hátha megint kirámolják miatta a lakásomat a Magasságos Jogalkalmazók*. És esetleg odaajándékozzák megint a cuccaimat egy vádlottnak-elítéltnek. Hiszen van annak úgyis elég baja, legalább kapjon valamit az ítélet mellé enyhítésül. Hát nem?
Tulajdonképpen, ajánlhatom minden terheltnek az én Drága Ügyészemet: hátha nekik is odaajándékozza másvalaki dolgait, netán a sértett cuccait.
Hm. Gondoljunk csak bele: valaki kilop egy táskából egy pénztárcát, és az elkövető ajándékba kapja az ügyésztől a sértett táskáját is. Hát most mondd meg, Kedves Olvasóm: hát nem egy drága jó ember az én Drága Ügyészem?
* Bár mostmár nem lenne olyan izgalmas egy újabb menet. Járt úton járnék: azonnal jegyzőkönyvbe diktálnék még olyasmit is, ami a jog hálóján kivüli világban olyan triviális, hogy ... nem is jut eszembe... talán mint: ha éhes vagyok, akkor eszem.
A 2x2 józanságát már ne is említsük.
Mint láttuk, a Jogszolgáltatás Isteneneinek még az 1+1=2 se megy, hiszen esetemben az 1+1=1 képletet alkalmazták.
Talán meg kéne kérdeznem az én Drága Ügyészemet, hogy milyen számrendszerben gondolkodik. Különben nem is tudom, feszegessük-e esetében a gondolkodást...
Ideje újra felszedegetnem a fonalakat, mert kicsit elhanyagoltam az adminisztrációt, aztán nem leszek kész a fináléra. Úgyhogy ha néhol az utóbbi idő történéseiben itt-ott lukat vélsz felfedezni, Kedves Olvasóm, ne aggódj, nem benned van a hiba: a folytonossági hiányok valóban ott vannak a történetben.
Úgyhogy még egyszer neki kell feszülnöm, hogy szép, komplett anyag lehessen belőle.
Addig megint hátrébb kell sorolnom életem normális folyását.
A világon nincs olyan igaz kijelentés, mint amit én mondanék az én ingyenélő pedofil drágámnak: soha nem foglak elfelejteni.
Ha még létezne számomra.