Az én egyre drágább pedofil barátomnak hála, egyből cuppanok az ilyen hírekre. Bár korábban is érdeklődő voltam - mint sok más iránt is, de amióta az én drágám volt szives magával rántani e gyormorforgató szenvedélyéből adódóan egy rendőrségi-ügyészi-bírósági ügybe, amiből ő már régen kikerült (utána az özönvíz), én meg még mindig benne vergődöm - nos, hát talán nem lehet rajta csodálkozni, hogy azóta érdeklődésem élvonalába kerültek a pedofil beütésű hírek.
Itt van pl. a legfrissebb: Pedofilokra vadásznak az EU rendőrei (Origo.hu, 2007.11.01., 11:00) "Azt egyelőre nem tudni, hogy az akcióban Magyarország is részt vesz-e, erről az Interpol ügyeletén az [origo]-nak későbbre ígértek tájékoztatást."
Mindenesetre óva intem Kedves Olvasóimat, hogy tanulságul olvassanak bele esetem legalább rövid leírásába, és ennek ismeretében tegyék meg az óvintézkedéseket:
- Alaposan nézzék meg, gondolják át, kivel élnek együtt, kit fogadnak be lakótársul, és ennek megfelelően mielőbb döntsenek (további) együttlakásról;
- Sürgősen szabaduljanak meg a jogellenesen használt szoftverektől, ill. tegyék őket jogtisztává - soha nem tudni, mikor rántja magukkal egy bűnelkövető és egy ügyész jogi katyvasza;
- Legyen minél precízebb nyilvántartásuk(leltáruk) a számítástechnikai eszközeikről, adataikról, lehetőleg papíron is (konfigurácó, paraméterek, gyártási számok, számlák, garanciajegyek, directory-listák)
- Minden adathordozót lássanak el egyedi azonosítóval elektronikusan (label) és kivül is (alkoholos filc; ahol lehet, ott karcolás), ezt is írják bele a nyilvántartásba - sőt lehetőleg nevüket ill. monogramjukat is írják rá mindegyik módon;
- Legfontosabb adataikról legyenek olyan mentések, archiválások, amelyek lehetőleg fizikailag nem ugyanott vannak (hanem pl. a nagyinál), ill. USB-n magukkal hordják;
- Ha mégis magukkal rántaná egy "drága ember" egy bűnügybe, akkor lefoglalás után mielőbb követeljék a tárgyak leltár szerinti jegyzőkönyvének másolatát, ne hagyatkozzanak arra a gondolatukra, hogy a nyomozóknak, az ügyésznek, a bírónak biztosan olyan papírjaik vannak, melyek alapján egyértelműen tudni fogják, milyen bűnjel kihez tartozik, ill. melyik bűnjel pontosan micsoda.
És bizony mondom, Kedves Olvasóm: milliószor jobban jár, ha inkább az én példámból okul, mint a sajátjából.
A híren elmélázva arra is gondolok: vajh mit szólnának az EU illetékes szervei, ha tudnák, hogy Magyarországon egy ügyész "jogszerűen" megajándékoz egy pedofilt? Tán csak nem így szokás Európa- és világszerte?
Vagy csak egy hungarikum?
__________________________________________
(Jogszerű kifosztásom részletei: [Összefoglaló][Szinopszis][Kérdések])