Kéremszépen: éhes vagyok. Ily kései órán tudom nehezen megállni, hogy ne egyek. Napközben még csak-csak elvagyok evés nélkül. De az esték! Azok kemények!
Nem tudom, ki hogy van vele, de én nem szeretek enni.
Nekem ez nyűg.
Kiszolgáltatottság.
A matéria uralma a szellem fölött. (Lásd még: Materializmus)
Megalázó.
Idő, pénz, fáradtság.
Akarom, nem akarom - kényszerítve vagyok az evésre.
És akkor még itt van a szellem előtt az a megválaszolhatatlan kérdés is, melyet az őt létrehozó anyaggal szembefordulva megfogalmaz:
mért dolgozik, mondjátok meg, miért:
mért dolgozik a test a lélekért?
És mindez önmagában még nem is lenne akkora baj, ha nem lenne mégis egy bizonyos étekfajta, ami iránt leküzdhetetlen vágyat oltott belém az élet.
És sajnos ez a szenvedélyféleségnek a kiélése (mint minden szenvedélyé) többé-kevésbé káros. Ebben az esetben ez kemény 5 kiló súlyfölöslegben nyilvánul meg.
És nem, nem, nem bírom leadni!
És emiatt küzd esténként egymással a bioszoftverem a biohardveremmel.
Előbbi tudja, hogy mennyivel jobb 5 kilóval kevesebben - könnyebb mozgás, gazdaságosság, régi farmerok reaktiválhatósága, esztétikum, meg ilyesmik. De hiába, mert az utóbbi szembemegy ezzel a szándékkal.
Pedig nem sok ez a plusz. 2-3 hét alatt le lehetne adni.
Megtartani már könnyebb lenne. Szerintem. Talán...
Ah, csak az a süti! Csak azt tudnám feledni!
