Nini! Süt a nap! Na ugye! Nem kell mindjárt megijedni.
Időjósok ide, várható vihar oda: napsütésben indulhatok a tüntetésre. Vagy demonstrációra. Vagy ilyesmire. Ha már első esetben nem mentem. Bár annak volt egy erőteljesen objektív akadálya: elmaradt. (Bár mint akkor is, most is vannak kétségeim, fenntartásaim a tüntetést illetően.)
Meg ha már a szentendrei kirándulás dugába dőlt. Mert viharjelzés esetén kirándulásra indulni mégse túl praktikus. Mert facsavargató viharban városnézni mégse oly jó. Dunaparton sétálgatni még kevésbé. A napozásról meg inkább ne is beszéljünk.
Mindenesetre ugrásra készen vagyok, kinyomtattam minden látnivalót, ami a Szentedre.hu szerint az, korán keltem, összekészültem. Aztán hallom-látom ám: a társak visszavonulót fújtak. A maguk részéről.
És még egy másik, ennyire sem várt bökkenő is akadt kifogásként: a BKV épp most tartja karban az érintett HÉV-szakaszt. Mikor máskor? Nos, hát ez már tényleg sok.
- Első repedés a falban: Kökény, a szervező-kezdeményező, nem jön - hagyján.
- Második ómen: szélvihar, zápor, jégeső várható - hagyján.
- Na de hogy még a HÉV se jár - azért ez mégsem járja.
Persze mondanom sem kell, hogy mindez a Kökény miatt van. Ezt Te is beláthatod, Kedves Olvasóm. Ha a kezdeményező-szervező az utolsó percben kivonja magát - hát akkor már semmi jóra ne számítsunk. Olyan ez, mint a Mókus őrs kirándulása mókus nélkül. Vagyis lehetetlenség.
No de több vasat tartok a tűzben:
- Itthon is van teendő (lásd: házimunka - férfi olvasóimnak ez ügyben az értelmező szótár felütését javaslom)
- Délután mehetek nyugodtan tüntetni. Vagy demonstrálni. Vagy ilyesmi.
Összekapom magam, és máris indulok. Persze vízhatlan kabáttal készülök, aláveszem a fényképezőgépet, miáltal kissé torznak vélhetnek beavatatlanok: dudor van az oldalamon, a hasamon felváltva. Attól függ, hogy merre lendül. Nem baj. A fő, hogy én tudom: tökéletes vagyok.
Ragyogó napsütésben edzem rövidülő szemem. A Blahánál azért már kissé gyanús az a nagy sötétség budai irányból. A Margit hídhoz érve már határozottan lóg az eső lába. Már a szaga is jelzi. Az erősödő szél ezt csak fokozza. A trolira várva már csepeg. (A lábvíz.) Troliról leszállván még nem komoly. Pár méter után aztán kiszakad. A park bejáratához már szinte úszva jutok el. Ha ezt tudom, megállok a közeli ház kapualjában. De pillanat műve volt minden: alulról rögtön beáztam. A zsebeim pedig vízgyűjtő funkciójukról tudósítottak. Új cipőmre nézvést sejtem: igaza volt a bolti cimkének: víztől határozottan óvni. Hát igen: gumicsizmát még mindig nem szereztem, pedig fontosabb lenne, mint a műnyúl. (Később otthon cáfolatot kapok: a cipőm száraz. Csak az a tiszta, száraz érzés! Az nem volt. Az ázott nadrág és zokni elnyomta.)
(Talán mondanom sem kell, kedves Olvasóm, hogy a vihar is a Kökény miatt van. Nyilván.)
És az eső bizony kopog szaporán, merthogy jégből van. Jég, eső. Mi szem s szájnak ingere.
Az eső(- és jég)függöny mögül próbálok tájékozódni: van-e bármi jele is annak, hogy itt valami akar(?) lenni? Biztos jel: rendőri készültség. Más alig. Persze mindjárt a kapunál beállok egy kb védett helyre - már elázva. De legalább ne löködjön a szél. Meg: van ott pár kósza ember - de hogy ők most "magunkfajták", vagy járókelők-e, nem tudni. Próbálok látni és hallani, hátha nekemjön valami kóbor infófoszlány.
Mindegy: amíg zuhog, el leszek itt. (Arcom mossa eső, szárítja a szél...)
Közben pár ember befelé küzd a szembeszéllel, többeket meg kifelé segít a hátszél. Sejtem: ők azok, akik máris feladták, egy alig 10 perces kis vihar máris elriasztja őket. ( Jaj nékem bőrig ázom, itt a zivatar... ) Hm. Sokan esernyőkkel jöttek, tépi is ki a kezükből a szél rendesen. Tetszettek volna viharhoz öltözködni.
Védett helyemről így szemlélődök: majd csak kiderül. Látom ám a médiakeselyűket is, bebugyolált kamerákkal küzdenek az elemekkel. Vérszagra gyűl az éji vad. Legyek meg a mézre. Próbálnak pár képet felvenni: leginkább a pánikszerűen elsietőkről. Elképzelem, ahogy majd a médiában ezek a képkockák milyen epébe mártott, poénnak szánt tocsogós körítéssel fognak megjelenni. Láthatón erre gyúrnak a kamerás hiénák itt a vihar közepén. Egyiküknek talán vízálló kamerája van, mert csak úgy csupaszon keresi a célkeresztet. (A kamera a csupasz.)
Erősödik a sejtésem: elúszott az egész buli, egyre többen kifelé, elfelé vitorláznak. Pedig kezd is csillapodni már. Minden tanyasi gyerek tudja, hogy hirtelen jött vihar nem marad sokáig. De hát ki volt itt gyerek tanyán? Rajtam kivül?
A rendőrség kitartóan strázsál még. Hm. Azért jó lett volna figyelembe venni mégis a viharjelzést, és esőnapot meghirdetni. Mert most a rendőrségi készültséget valakinek - gondolom - fizetnie kell, potyára.
No meg azért egy valamire való szervező olyan, mint a hajóskapitány: minden utasával közli, hogy hagyják el a hajót, merthogy az süllyed. És ő csak legutolsóként indul. Itt viszont fogalmam sincs, kik a szervezők, vagy egyáltalán: ki kompetens abban a kérdésben, hogy most lefújták-e vagy sem. Ennek híján úgy érzem magam, mint egy kém: hegyezem a fülem, meregetem a szemem (a vízbe), hátha valami jelet elcsípek, hogy most akkor mi a fene van itten. Gondolom, a rendőrök megfigyelése lehetne egy biztos pont: amikor ők is levonulnak, akkor buli már nem lesz. De kissé fázom így vizesen. (No meg hát most így frissiben nem igazán vágyom rendőrökkel kapcsolatos új élményekre. Elvagyok egy darabig ezzel a legutóbbival.)
Mit tegyek? "Na most menjek vagy maradjak?Maradjak vagy szaladjak?" No de egyszer csak kit látok kifelé vitorlázni? Egy régi ismerőst, aki az egyik feltételezhető szervező, de legalábbis nagyon közeli lehet. Úgyhogy rögtön ráharapok: no, mi van? Lesz? Oszolj? A válaszból azt hámozom ki, hogy az utóbbi. Hát akkor nosza, én se szellőztetem itt magam tovább. (Utóbb kiderült, hogy hamarosan kiderült, és csodálatos szivárványívben gyönyörködhettem volna, még fotón is tartósíthattam volna az élményt - ha még maradok egy 10 percet. Annyit pedig megért volna mindenképp a ritka jelenség. Így csak egy pillanatra láthattam már a Blaha-közeli dzsumbujból, a buszból. ) A trolira várva még páran "magunkfajták" elszórakozunk azzal a gondolattal, hogy milyen jóízűt fog ezen a média csámcsogni, különösen a nem "magunkfajta". (De hát már melyik nem ilyen?)
A körúton még némileg dühöng a vihar, de már a mérgét kiadta. Mindenesetre elég igazságos: egyformán csapkod mindenkit szél, eső.
Én nem tudom, de szeretem nézni a vihart. Félelmetes, lenyűgöző érezni a természet erejét, valójában bármikor eltüntheti az egész emberiséget. Akkor meg minek ez a nagy faxni? Mire fel vagyunk magunkkal úgy oda?
Az ázott Combino az ázott utasokkal befut a Blahára. És mit látok?
Nini! Süt a nap! Na ugye! Nem kell mindjárt megijedni.
___________________________________________________
Másodközlés (videókkal tarkítva). Az eredeti a kapcsolat.hu-t gazdagítja.
