...akkor... Nos, Kedves Olvasóm, mit gondolsz, mi van akkor, ha péntek van? Jó, jó: péntek van, persze. De nem erre a trivialitásra kérdezek.
Tehát, miről lehet nevezetes számomra péntek már egy jó ideje? No miről?
Igen, igen. A Jog- és a Posta Isteneinek szolgáltatása részemre: a nevezetes péntekek biztosítása.
Péntek estefelé, a bérrabszolgaságtól, a napi, heti fáradtságtól megviselten, ámde mégis némi (kétnapos) megkönnyebbülés kezdetén hazaporoszkálok. Kukkolom a postaládát: semmi. Nem baj. Nem kell fárasztanom magam borítéknyitással. Bár mint tudjuk, Kedvenc Ügyészem kezd tehermentesíteni: borítékon át olvasható leveleket kezd küldözgetni. Milyen figyelmes. Csak nehogy megszeressem itt a végén. (Ccö. Végén? Hol van az még!)
No, nyitnám az ajtómat. Nini! Ismerős látvány: alkalmas résbe tűzve cetli. Meg se lepődöm. Mikor máskor, mint péntek este? Tudják a Jog és Posta Istenei, hogy úgy kell nekem az adrenalin, mint egy falat kenyér. Lám: hétfő estig most izgulhatok megint egy jóízűt. Mert előbb nem tudok érte menni a világvégi, szombaton zárva tartó kispostácskára.
(Vasárnapot pedig talán említenem se kell: nem a posta napja. Kell egy nap, amikor nem termel veszteséget. Hát nem? Bár, jogi vesszőfutásomnak hála - nehezen bár, de mégis - felfedeztem egy, vasárnap is, sőt, nonstop nyitvatartó postahivatal* féleséget. Nem, Kedves Olvasóm, nem a Nyugati, és nem a Keleti pu. Az rég volt. Még a legutóbbi átkosban. Bizony, diktatúrában még oly rémségek is megeshettek az emberrel, hogy Budapesten 2 postahivatalba is elmehetett bármely nap bármely szakában. Ma kérem, demokrácia van. Sőt: piacgazdaság. Ami szintén a szabadságon alapul. Mint tudjuk. Nem csak a vevő/ügyfél a király, hanem a kereskedő/szolgáltató. Persze, egyenlőség nem lehet a királyok között sem - az egyenlőség a legutóbbi átkos delíriuma volt csak, meg tán a francia forradalomé, ami láttuk, hova vezetett: vérpad, amerre a szem ellát. Hát ennyit az elv és a megvalósulás viszonyáról. Visszatérve a kereskedelem/szolgáltatás királyaihoz: ők gyakorlatban is azok - van birodalmuk, trónjuk, míg a vevő/ügyfél csak maximum tankönyvek, marketingtanfolyamok anyagai szerint királyok, gyakorlatban meg örüljön, ha egyáltalán szóba állnak vele, vagy odalöknek neki valamit. El se merem képzelni, ha nem lenne piacgazdaság...)
Nos, a cetli mi lenne más, mint postai értesítő. Bár kissé nehezen olvasható, de úgy tűnik, a Gy-i Bíróságtól jött, hivatalos irat érkezett. Hm. Hivatalos! Ez kicsit komolynak ígérkezik.
Végülis, logikusan gondolkodva most a labda a bíróságnál van, és az ő döntése következik a CD és DVD lemezeimet illetően. Persze a jogot és a logikát egy lapon emlegetni eléggé életszerűtlen. Úgyhogy hétfő estig lelkemben a remény és a kétely társbérlete nincs veszélyeztetve.
Hm. Nem is tudom, mi lesz velem, ha (legyünk optimisták) egyszer vége lesz ennek az ügynek. Már tiszta függő lettem: várni a bíró levelét, várni az ügyész levelét, várni az ismerős cetlit az ajtórésben, zarándokolni a világvégi, szombaton zárva tartó postácskára - hát, nem tudom, hogy fogok tudni élni majd ezek nélkül. Meghonosítok újabb szenvedélybetegségeket: bíró-, ügyész-, postásfüggő.
Khm. Ha arra gondolok, hogy kedvenc bíróm, ügyészem, postásom is hogy hozzámszokhatott már... csak remélni tudom, hogy nem tesznek újabb csavarokat az ügybe csak azért, hogy nehogy eltűnjek az életükből...
____________________________________________
* Nos, melyik Kedves Olvasóm tudja, hol az a bp-i postahivatal? Kíváncsi vagyok, mennyien tudják ma, az információs társadalom korában, amikor oly kevesen tudják, hogy kinek mi az információ, vagy egyáltalán: mi az információ, mert lám, a Posta se igazán van ennek a tudásnak a birtokában.
Tehát, miről lehet nevezetes számomra péntek már egy jó ideje? No miről?
Igen, igen. A Jog- és a Posta Isteneinek szolgáltatása részemre: a nevezetes péntekek biztosítása.
Péntek estefelé, a bérrabszolgaságtól, a napi, heti fáradtságtól megviselten, ámde mégis némi (kétnapos) megkönnyebbülés kezdetén hazaporoszkálok. Kukkolom a postaládát: semmi. Nem baj. Nem kell fárasztanom magam borítéknyitással. Bár mint tudjuk, Kedvenc Ügyészem kezd tehermentesíteni: borítékon át olvasható leveleket kezd küldözgetni. Milyen figyelmes. Csak nehogy megszeressem itt a végén. (Ccö. Végén? Hol van az még!)
No, nyitnám az ajtómat. Nini! Ismerős látvány: alkalmas résbe tűzve cetli. Meg se lepődöm. Mikor máskor, mint péntek este? Tudják a Jog és Posta Istenei, hogy úgy kell nekem az adrenalin, mint egy falat kenyér. Lám: hétfő estig most izgulhatok megint egy jóízűt. Mert előbb nem tudok érte menni a világvégi, szombaton zárva tartó kispostácskára.
(Vasárnapot pedig talán említenem se kell: nem a posta napja. Kell egy nap, amikor nem termel veszteséget. Hát nem? Bár, jogi vesszőfutásomnak hála - nehezen bár, de mégis - felfedeztem egy, vasárnap is, sőt, nonstop nyitvatartó postahivatal* féleséget. Nem, Kedves Olvasóm, nem a Nyugati, és nem a Keleti pu. Az rég volt. Még a legutóbbi átkosban. Bizony, diktatúrában még oly rémségek is megeshettek az emberrel, hogy Budapesten 2 postahivatalba is elmehetett bármely nap bármely szakában. Ma kérem, demokrácia van. Sőt: piacgazdaság. Ami szintén a szabadságon alapul. Mint tudjuk. Nem csak a vevő/ügyfél a király, hanem a kereskedő/szolgáltató. Persze, egyenlőség nem lehet a királyok között sem - az egyenlőség a legutóbbi átkos delíriuma volt csak, meg tán a francia forradalomé, ami láttuk, hova vezetett: vérpad, amerre a szem ellát. Hát ennyit az elv és a megvalósulás viszonyáról. Visszatérve a kereskedelem/szolgáltatás királyaihoz: ők gyakorlatban is azok - van birodalmuk, trónjuk, míg a vevő/ügyfél csak maximum tankönyvek, marketingtanfolyamok anyagai szerint királyok, gyakorlatban meg örüljön, ha egyáltalán szóba állnak vele, vagy odalöknek neki valamit. El se merem képzelni, ha nem lenne piacgazdaság...)
Nos, a cetli mi lenne más, mint postai értesítő. Bár kissé nehezen olvasható, de úgy tűnik, a Gy-i Bíróságtól jött, hivatalos irat érkezett. Hm. Hivatalos! Ez kicsit komolynak ígérkezik.
Végülis, logikusan gondolkodva most a labda a bíróságnál van, és az ő döntése következik a CD és DVD lemezeimet illetően. Persze a jogot és a logikát egy lapon emlegetni eléggé életszerűtlen. Úgyhogy hétfő estig lelkemben a remény és a kétely társbérlete nincs veszélyeztetve.
Hm. Nem is tudom, mi lesz velem, ha (legyünk optimisták) egyszer vége lesz ennek az ügynek. Már tiszta függő lettem: várni a bíró levelét, várni az ügyész levelét, várni az ismerős cetlit az ajtórésben, zarándokolni a világvégi, szombaton zárva tartó postácskára - hát, nem tudom, hogy fogok tudni élni majd ezek nélkül. Meghonosítok újabb szenvedélybetegségeket: bíró-, ügyész-, postásfüggő.
Khm. Ha arra gondolok, hogy kedvenc bíróm, ügyészem, postásom is hogy hozzámszokhatott már... csak remélni tudom, hogy nem tesznek újabb csavarokat az ügybe csak azért, hogy nehogy eltűnjek az életükből...
____________________________________________
* Nos, melyik Kedves Olvasóm tudja, hol az a bp-i postahivatal? Kíváncsi vagyok, mennyien tudják ma, az információs társadalom korában, amikor oly kevesen tudják, hogy kinek mi az információ, vagy egyáltalán: mi az információ, mert lám, a Posta se igazán van ennek a tudásnak a birtokában.
