Ezt nem hiszem el.
Nem elég, hogy már megint szabadság/ünnepek idején robbanok le egészségileg.
Nem elég, hogy napok óta köhögőrohamok támadnak.
Nem elég, hogy két nap óta reggel arra ébredek, hogy alig birok nyelni, merthogy fáj a torkom.
Nem elég, hogy a hangom érdekesen liftezik a különböző szintek között.
Nem elég, hogy mindenféle, a légzéssel valamilyen összefüggésbe hozható üregeim (arc, orr, fül) tömítődnek, a nyomás bennük mint a nemzetközi helyet: fokozódik, orrom szüntelenül csordogálni vágyik.
Nem elég, hogy a tea már a fülemen jönne ki, ha lenne szabad rés valahol.
Nem elég, hogy a sok negrótól már kiütést kapok.
Nem elég, hogy tüsszögőrohamok edzik valamilyen izomcsoportjaimat.
Nem elég, hogy harciasan küzdök a Kalmopirinekkel a torkomon való lejutattásuk érdekében.
Nem.
Gondoltam, délelőtt leszaladok a szelektív szemétgyűjtőkig, és a piacra.
Kellemest a hasznossal. Járok egyet, meglevegőztetem a bacikat, és némi vitaminforrást becserkészek.
Mint aki jól végezte dolgát: hazajövök. Legalább ma már ki se kell bújnom többet. Jobb esetben akár 2-3 napig se. Postaládám mutatja: amíg távol voltam (tán fél órát?), itt járt a postás. De semmi izgalmas: számla, és üdvözlőlap.
Nyitnám az ajtómat: nem, nem, ez nem lehet! Ajtómhoz tűzve értesítés hivatalos irat érkezéséről. A BRFK-tól(?!), Gy-ből ajánlott küldemény.
Ha ma nem megyek érte, akkor legközelebb már csak jövőre vehetem át.
Úgyhogy estefelé mehetek a világvégi, szombaton zárvatartó postácskára sötétben, hidegben. Merthogy most szombat helyett van hétfő. Hétfőn meg szombat lesz.
Bár előre sejtem, mi lehet az iratban, de mégis jobb talán, ha még az idén kapom meg az idei levelet.
Hát, nem tudom, mivel érdemelhettem ki ezt a rendkivüli sűrű pechsorozatot...
Nem tudok olyan bűnömről, amivel rászolgáltam volna.
No persze ki tudja, hogy mi a bűn definíciója, nemde?
Nem elég, hogy már megint szabadság/ünnepek idején robbanok le egészségileg.
Nem elég, hogy napok óta köhögőrohamok támadnak.
Nem elég, hogy két nap óta reggel arra ébredek, hogy alig birok nyelni, merthogy fáj a torkom.
Nem elég, hogy a hangom érdekesen liftezik a különböző szintek között.
Nem elég, hogy mindenféle, a légzéssel valamilyen összefüggésbe hozható üregeim (arc, orr, fül) tömítődnek, a nyomás bennük mint a nemzetközi helyet: fokozódik, orrom szüntelenül csordogálni vágyik.
Nem elég, hogy a tea már a fülemen jönne ki, ha lenne szabad rés valahol.
Nem elég, hogy a sok negrótól már kiütést kapok.
Nem elég, hogy tüsszögőrohamok edzik valamilyen izomcsoportjaimat.
Nem elég, hogy harciasan küzdök a Kalmopirinekkel a torkomon való lejutattásuk érdekében.
Nem.
Gondoltam, délelőtt leszaladok a szelektív szemétgyűjtőkig, és a piacra.
Kellemest a hasznossal. Járok egyet, meglevegőztetem a bacikat, és némi vitaminforrást becserkészek.
Mint aki jól végezte dolgát: hazajövök. Legalább ma már ki se kell bújnom többet. Jobb esetben akár 2-3 napig se. Postaládám mutatja: amíg távol voltam (tán fél órát?), itt járt a postás. De semmi izgalmas: számla, és üdvözlőlap.
Nyitnám az ajtómat: nem, nem, ez nem lehet! Ajtómhoz tűzve értesítés hivatalos irat érkezéséről. A BRFK-tól(?!), Gy-ből ajánlott küldemény.
Ha ma nem megyek érte, akkor legközelebb már csak jövőre vehetem át.
Úgyhogy estefelé mehetek a világvégi, szombaton zárvatartó postácskára sötétben, hidegben. Merthogy most szombat helyett van hétfő. Hétfőn meg szombat lesz.
Bár előre sejtem, mi lehet az iratban, de mégis jobb talán, ha még az idén kapom meg az idei levelet.
Hát, nem tudom, mivel érdemelhettem ki ezt a rendkivüli sűrű pechsorozatot...
Nem tudok olyan bűnömről, amivel rászolgáltam volna.
No persze ki tudja, hogy mi a bűn definíciója, nemde?
