HTML

Bejegyzések


Gázos

2007.11.27. 23:44 :: e-Vita

Igaz a mondás: a baj nem jár egyedül. Miközben én az én ingyenélő drágámmal, majd az általa nyakamba zúdított jogszolgáltatókkal viaskodtam, kiderült, hogy egészen konkrétan is gázos a helyzet: csordogál a gáz a lakólégtérbe rendesen.

Még nem is meséltem: gondoltam, a bokatörésemmel egybekötve megejtem a gázberendezések kötelező vizsgálatát is. Ha már zajlás, legyen egészen az. És szólt a műszer: gáz van. Nem kicsit: nagyon. Jött a gáz a vezetékből, tűzhelyből - mondhatni: orrán száján. Még jó, hogy nem zárják a nyílászárók a nyílásokat rendesen. Hm. Én meg gyanútlanul vesződtem az én drágámmal, miközben akár fel is robbanhattunk volna. Ámbár az én idegeim az egy év alatt többször voltak robbanásközeli állapotban az én drága egyetlenem miatt. De hát mégiscsak más az, mintha fizikailag estem volna szét darabokra, nem igaz?
Hát mit mondjak, nagyon rossz szériában vagyok: ingyenélő pedofil "kedves", jogszolgáltató  istenek csapásai, bokatörés, gáz, foghúzás (erről még nem is meséltem). Van itt minden, mi szem szájnak ingere.

No, a mérési nap után nem sokára újból kivonultak immár 3 tagú team formájában, és nekiestek a konyhának. Nagy munka volt: szétdúlták a konyhát, megbontották a csöveket a folyási pontokon, vagyis az egész vezetéket: a gázóránál, és a gáztűzhelynél. Ez utóbbinál felvilágosítottak arról is, hogy szabálytalanul volt bekötve.
(Én nem tudom, másoknál hogy van ez, de nálam mindig egy újabb szerelő kell ahhoz, hogy megtudjam, hogy az előző milyen trehány munkát végzett.) Fúrtak, faragtak egész nap.

No, a gázfolyás megállítását egybekötöttem a konvektor kis problémájának vizsgálatával. Ám szólt a szerelő: ócska már, nemigen lehet mit tenni, vagy csak egy új készülék áráért. Nosza, döntöttem: cseréljük ki, jön a tél, aztán ha bekrepál, majd itt állok deresedve. Ami hajilag már amúgy is folyamatban van. Nosza, jött az új konvektor. Kissé feldúlták a szobát is. Ha dúlás, hát legyen egészen az. Inkább egy füst(kosz) alatt legyek túl rajta. Lett szép, jó, új gázkonvektor.

Aztán, kb 1 hét múlva jött a Gázművek Istene, hogy átvegye a kész művet, s szólt: a műszer (most egy másik, egy vízoszlopos - kissé házilagos - egyszerű, de érzékeny szerkentyű) alig észrevehetően, de szivárgást jelez. Nosza, újra szétdúlták a konyhát, a vezetéket, a gáztűzhelyet, merthogy ez utóbbira szűkült a gyanú. Nézték jobbról, sasolták balról, lentről, fentről, haboztak sokáig. Szó szerint: mosószeres habbal övezték a szóbajöhető helyeket. Mindnyájan feszülten figyeltünk: fújódik-e valahol. Telt múlt az idő: nem fújódik. Se itt, se ott, sehol.

(Egyébként én nem tudom másoknál hogy van ez, de nálam még nem járt olyan szerelő, aki minden szükséges felszerelés hozott volna. Hol egy csavarhúzót, hol egy rongyot, hol egy kést, hol egy fogót, hol szappanhabot kér. Ez érdekes számomra, mert mi lenne, ha pl. egy sebész a betegtől kérne pl. szikét, varrócérnát, miegymást. Még jó, hogy én szeretem magam felszerelni barkácseszközökkel.)

Nos, a tényleges és átvitt értelmű habozás vége az lett, hogy a Gázművek Istene szólt: a gáztűzhely nem használható, lezárja azt az ágat, és passz. Én a szivemhez kaptam csendben, mert bár nem vagyok egy nagy főzős-sütős nő, de azért szinte mindennap szoktam használni a tűzhelyet, no meg várakozott is épp sorára főzni- és sütnivalóm.
És érdekes módon a Gázművek Istene (aki persze hímnemű) úgy beszélt, a szerelőkhöz, mintha én ott se lennék. Ez nekem nem tetszett, és szóltam, hogy én is ott vagyok, mint leginkább érintett. Még ha nő is vagyok, de hozzám is intézheti a szavait. Legalábbis próbálja meg. Talán nem fog fájni. Nagyon.

No, 1 szó=100, a végén a szerelőkre bízta a döntést, hogy ők rendezzék velem a dolgot.
Ők pedig voltak oly rendesek, és adtak 30 napot, hogy beszerezzek egy új tűzhelyet.
De lelkemre kötötték, hogy addig, mikor nem használom a halálraítélt régit, zárjam el a bevezető csapot (vagy hogyishívják szaxerűen). A főnök ismertette a kockázatokat és mellékhatásokat, hogy mivel is járhat, ha itten gyűlik a gáz a légtérbe. Ez kissé vicces volt, hiszen ez a pár hetes alig-szivárgás már semmi se  ahhoz képest, ahogy  2 évig itt bőven folyamatosan csordogált a gáz. No dehát neki ez az ijesztgetés hivatali kötelessége, felelősségből kifolyólag.

(.....foly köv...)

Szólj hozzá!

Címkék: pénz gáz életmód szerelő

A bejegyzés trackback címe:

https://e-vita.blog.hu/api/trackback/id/tr24241814

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Pontos idő, Budapest

Friss kommentek

Frissekhez gyorskapocs

Naptár

május 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31