HTML

Bejegyzések


Jogtalan jogvédés

2007.11.24. 20:02 :: e-Vita

Avagy: a fagyi visszanyal? Esetleg lásd még a kecske és káposzta viszonyát.

Érdekes BSA módszerekről hallhatunk: HVG.hu, 2007.11.23.
Hát nem is tudom, mit mondjak...
Körülbelül annyira lehetnek jogszerűek a módszerei, mint az engem kifosztó jogalkalmazóké.

Elgondolkodtató számarány:
"3500 cégből mindössze 100 élt kifogással a nem létező jogaira hivatkozó BSA fenyegetése ellen. Sarlós Gábor, a BSA sajtószóvivője ugyan nemsokkal az APEH állásfoglalása után elismerte, nem volt túl szerencsés a megfogalmazás a levélben. Addigra azonban erre válaszul már 900 vállalkozás postázta is a szoftvernyilvántartását."
Ha belegondolok: a többség önként és dalolva vetkőzött (és feküdt) le a BSA-nak. És fel sem merült bennük, hogy a BSA ezt követelni nem jogosult. Hihetetlen! A szóvivő szövege nevetséges. Hiszen addigra már sok cég teljes számviteli szoftvernyilvántartása a kezükben volt, úgy élnek vele vissza, ahogy akarnak. És ki tudja, hogy a naiv cégek még milyen bizalmas adatot bíztak a BSA gondjaira véletlenül:
"A fenyegetés valósnak vélt következményeitől tartó bevallók - ijedségükben - akár azt is elárulhatják, hogy az általuk képviselt cégek riválisai milyen áron, milyen licencfeltétellel értékesítik szoftvereiket, és ehhez aztán igazán semmi köze nincs. "
Hja, így könnyű annak a 10-20 nagynak még nagyobbnak lennie!

No hát ez az, amiben szemernyit sem tudok kételkedni:
"A hvg.hu úgy értesült, a BSA kíváncsiskodó levelei mögött tudatos üzletpolitika van. Célja, hogy néhány éven belül kiszorítsa versenytársait a piacról"
Most nem tudom, éljek-e azzal a sokak által kedvelt (de általam nem elfogadott) mantrával, hogy persze, mert a régi, 40 éves paternalista diktatúra(?) beleégette az emberekbe, hogy nekik nem kell ismernie a jogaikat, mert a Nagy Testvér helyettük is vigyáz? Na persze, annak is megvolt az előnye: nem kellett fárasztani magunkat jogszabályok figyelésével, mert más, produktívabb dolgokra fókuszálhattunk. Ez utóbbi most se lenne rossz, dehát a demokrácia azt (is?) jelenti, hogy bárki, bármikor, bárhogyan átverhet. Nemhogy lehet, de szabad neki. És nincs Nagy Testvér. Helyette sok kisebb Nagy Testvér(nek látszó) akar rólunk mindent tudni, mert nem csak demokrácia van, hanem kapitalizmus is, ahol a tőke, a multi minden lélegzetvételünkről tudni akar. Hogy őrizetlenül hagyott rést találjon, ahol meg tudja csapolni az erszényünket.

Tk. mint a zsebtolvaj. Ha belegondolunk, nincs különbség egy multi, egy nagytőkés és egy piti zsebtolvaj között. Ez utóbbi is figyelmetlenségünket, gondatlanságunkat használja ki. Csak a léptékekben van különbség. És ahogy mi is hibásak vagyunk abban, ha egy zsebtolvaj meglop, hát ugyanúgy 1-1 multi, tőkés, sőt egy hivatal, intézmény cselei ellen nekünk magunknak (is) kell védekezni. Nem szabad bízni, hinni senkiben, de főleg azoknak nem, akik magukat a jogvédelem felkent bajnokainak tüntetik fel. Jobb, ha mi magunk nézünk utána, mögé, hogy hol rejlik a turpisság. Persze ez sokkal erőforrás-igényesebb, mint a zsebtolvajokra ügyelni, de hát nincs Nagy Testvér, aki helyettünk vigyázna ránk.

A demokrácia, a jogállam nem repül sültgalambként a szánkba. Nekünk, magunknak kell kiharcolnunk. A kisembereknek. Nem lehet megúszni.

Szólj hozzá!

Címkék: szoftver jog demokrácia igazság hatalom abszurd jogszerűség jogszerű kifosztásom jogtiszta

A bejegyzés trackback címe:

https://e-vita.blog.hu/api/trackback/id/tr27239326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Pontos idő, Budapest

Friss kommentek

Frissekhez gyorskapocs

Naptár

május 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31