e-Vita

Egy munkakerülő pedofilnak ajándékozza az "igazság"- és jogszolgáltatás az én több százezres tulajdontárgyaimat, értékeimet, amikért én keservesen megdolgoztam - mondtam majdnem sírva szegény ügyintézőnek, nyakába (fülébe) zúdítva összes elkeseredettségemet. Persze, ha valaki ebben vétlen, akkor az csak ő lehet. A három hatalmi szerv által, közös erővel összekutyvált ügymenet végén.

Kérem, ha az jogszerű, hogy a saját tulajdonú, szintén kemény munkával megszerzett, (a bankhitelét még javában törlesztve) lakásomat távollétemben a nyomozóhatóság kifosztja, tulajdontárgyaimat lefoglalja egy, ideiglenesen ott lakó, ingyenélő pedofil undorító ügye miatt - és idáig még csak-csak rendben lenne a dolog, de: az intézkedés tanújaként (egyben mint a kényszerintézkedés egyedüli(!) elszenvedője) egyedül ő írja alá a házkutatás-lefoglalás jegyzőkönyvét, és később utólag is egyedül ő kap ebből egy pédányt, én pedig azóta se semmit arról, hogy mit is vittek el, és kiét (én még csak a kanyarban se vagyok említve, sehol, de sehol, mint akinek semmi de semmi köze a saját tulajdonaihoz!) - nos, akkor én óriási baromállat vagyok, mert sohase fogom megérteni, hogy mi a jog, és mi a jogszerű. Ezek szerint egy épp letartóztatott ember megbízható, hiteles tanú! Egy másik ember lakásában, egy másik ember tulajdonait illetően! Eszem megállna, ha már nem állna kezdettől!

Igen, kezdetben, mikor szóban kifejeztem ezzel kapcsolatos aggályomat, válaszként azt kaptam: jogszerű. Szintén szóban.

No de hát kérem: ha egy nyomozati szerv azt mondja, hogy jogszerű, akkor mi okom lenne bennük nem megbízni? Mert hát ha valaki, akkor ők csak tudják, hogy mi az, hogy jogszerű. Nem?
Ha nem is megnyugodva, de tudomásul vettem. Ugyan mit tehettem volna? Továbbra is bíztam abban, hogy továbbra is jogszerű lesz minden. (Khm. Hát az volt.)
Én baromállat. Most, így utólag belegondolva, még az elején jegyzőkönyvbe kellett volna mondanom, hogy ez és ez a tárgy az én tulajdonom. De az ember mindig utólag okos. És hát miért ne bíztam volna egy rendfenntartó, majd törvényalkalmazó szervben? Meg hát utólag hogy engedték volna meg, hogy a saját tulajdonaimra rámutatva tegyem ezt? Hiszen már akkor összeömlesztették a tárgyakat. Amit lefoglaltak, az többé 7 lakat alatt van. Mint sejtetni engedték.

Ha belegondolok, akkor tényleg azt kéne tennem, amit az ügyész mondott kedvesen: örüljek, hogy ennyivel megúszom. Hát, igen: tk. a lakásomat is nekiajándékozhatták volna az én egyre drágább pedofil barátomnak. Mert abban szemernyit se kételkedek (pláne ezek után), hogy ha nagyon akarnák, megtalálnák ennek is a módját. Jogszerűen. Egy ekkora (hármas!) hatalommal szemben az álompolgár egy - nem is nagy, hanem icipici kis - nulla. Porszem. Még annyi se.

Istenem, mindig is rémület töltött el a gondolatra, hogy valaha is a jogszolgáltatáshoz bármiféle közöm legyen!
Istenem, hogy lehettem ekkora baromállat, hogy összeköltözzek az én drága pedofil barátommal? Istenem, hogy nem vettem észre semmit? A rejtegetett csontvázakat?
Istenem, bárcsak idejében legalizáltam volna a WinXP-t!
Bár, a józan paraszti logikával végigtekintve az összekutyvált ügyön, az illegális WinXP  szinte nem is játszik szerepet abban, hogy a tulajdonomat nem bírom visszakapni. Hiszen ugyanúgy nem szerepel semmiféle papíron, hogy az én lakásomban, az én tulajdontárgyaimat lefoglalták volna. Minden az én egyre drágább pedofil barátom tulajdonaként fut!
És akkor - józan paraszti ésszel - viszont nem érthető, hogy ha semmi nem az enyém, akkor milyen alapon jövök én a képbe, mint illegális WinXP felhasználó?
Ha semmilyen vas, eszköz nem az enyém, akkor vajh hogyan használhattam én az azon talált fekete WinXP-t? Virtuálisan? A levegőben?
Felfoghatatlan! A jogszolgáltatás logikája ennyire köszönőviszonyban se lenne a  közönséges emberi logikával?
Istenem, ha nem lett volna fontos nekem a gépem, de leginkább a vincsesztereken lévő rengeteg személyes anyagom, akkor lazán mondhattam volna, hogy ahhoz a géphez sincs semmi közöm, az is az én drága pedofil barátomé. És vigye el ő az egész balhét, és utánam a vízözön.
Mert, mint látjuk, nem érdemes becsületesnek lenni. Ezt kellett volna tennem. Ha tudtam volna, hogy így se jutok hozzá a gépemhez, akkor pláne. Becsületességemért akkora nagy árat fizetek, hogy ahhoz a jegyzőkönyvek szerinti 20.500,- Ft nevetséges -  röhögőgörcsöt kapnék, ha nem lenne számomra mégis inkább tragikus.