HTML

Bejegyzések


Kakukk

2007.10.02. 09:12 :: e-Vita

Fel nem foghatom, miért kell kakukktojást ültetni egy markáns, keményen a legaktuálisabb közéleti eseményektől megihletett humor nagyágyúi közé.
Attól, hogy valaki menő, felkapott, sőt netán tehetséges valamilyen szakmában, még nem lesz mindenre alkalmas.
 
Ónodi György, a Heti Hetes főszerkesztője tán nem látta az RTLKlub-on a szóbanforgó Heti Hetes előtti, Oláh Ibolyát szenzációként beharangozó képkockákat? Ahol is Oláh Ibolya maga mondta, hogy az utóbbi időben nem néz, olvas híreket, mert ezek csak arra jók, hogy idegesítsék, lelombozzák az embert. Bár ebben igaza van, sok ember van ezzel így - viszont nem is megy közéleti szó- és poénszóró műsorba résztvevőnek. Nem tudom, Ónodi György hogyan válogatja a közreműködőket, de előtte tán tisztázni kéne a kiszemelttel, hogy érdeklik-e egyáltalán az élet, a közélet eseményei úgy általában, mennyire van képben a napi történésekkel. A szerkesztő állítólag "az Ibolyával folytatott beszélgetés után szintén alkalmasnak találta a szereplésre" - el nem tudom képzelni, miről cseveghettek.
Vagy elég volt annyi, hogy Kern András ajánlja, és hogy egy felkapott név?

Itt jegyezném meg azt is, hogy Kern András se igazán alkalmas az ilyen "on-the-fly", prompt sziporkázásra (esetleg lásd még: riposzt) . Nem véletlen, hogy többnyire előre megírt "levelekkel", jelenetekkel remekel inkább. Ettől még nagyon jó színész, és humora is lehet. Ha egy zenei szakmából átrándulónak se erőssége a prompt reagálás, akkor legalább ő is készüljön elő valami releváns, poénos szöveggel, netán zenei beütésű, netán megzenésített betéttel. Ha nem naprakész a közélet dolgaival, akkor legalább készüljön fel előtte - ha jól tudom, előre megkapják a közreműködők a hírgyűjteményt.

Azt is maga mondta Ibolya a fenti előzetesben, hogy nem izgul. Ónodi György mégis az izgatottsággal mentegetni: "Oláh Ibolya megrémült az összeszokott és hozzá képes idősebb társaságtól" - ugyan. Persze lehet az okkomponensek között ebből is némi töredék (általában is igaz, hogy az ilyen fiatalokat - érdemben - kevésbé izgatja a politika, a közélet), de a lényeget: Ibolya tökéletes műfajidegenségét ez nem enyhíti. És még azt is mondja (ha lehet egy bulvárlapnak hinni, hiszen még egy cikken belül is kétféleképpen írják a szerkesztő nevét, úgyhogy én sem tudom, melyik a helyes írásmód), hogy "jól sikerült az adás, ezt a nézettségi adatok is alátámasztják". Eszem megáll. Bár gőzöm nincs, hogy a nézettségi adatokat hogyan gyűjtik, de egy nagy hírveréssel bedobott újdonságot először általában többen  megnéznek, mint egyébként tennék. Egyszer. Esetleg kétszer - hogy hátha javult valamit, vagy még mindig olyan rossz. Tehát a nézettség szerintem nem a műsor (Ibolya) jóságát igazolja, hanem a hírverését.

"Ónódi György, aki arra a kérdésre, hogy szerinte Ibolya megbukott-e a Heti Hetesben, nemmel válaszolt." - no hát valójában tényleg nem Ibolya bukott meg, hanem a szerkesztő. Akinek - ha jól tudom - az a dolga (felelőssége? - ha van manapság még értelme e szónak), hogy az alkalmas embert válassza egy műsorba. De hát oly nagy pénzek forognak ott, hogy ilyen apróság, mint felelősség, hozzáértés, valószínűleg nem is játszik.

Azt meg nem is tudom hova tenni, hogy Ibolya szerint Gálvölgyi "magánakvaló" ember. Egy színész, egy showman, egy humorista, egy kemény közéleti poéngyártó már hogy lehetne "magánakvaló"? Ibolya ebben a műsorban épp magát láttatta ilyennek: nem érdeklik a közélet dolgai, és/vagy nincs róluk véleménye, gondolata.
Gálvölgyi János éppenhogy valami olyasféle "közintézmény", mint volt Hofi Géza. (Nota bene: a http://hofi.hu honlap rendkivül szép és "kézbesimuló". Méltó Hofi  emlékéhez.)

Mindettől függetlenül Oláh Ibolya még lehet őstehetség, édes, jó humorú - egyébként. Csak épp nem a 7i7s  profiljába való.

Az csak külön furcsaság, hogy Anyácska szerint Ibolya "szinte naprakész a politikai hírekben", holott Ibolya ezt maga a kamerába mondva, ill. némaságával cáfolta. Hm. Legalább egyeztethettek volna előtte.

Az is érdekes, hogy e fenti előzetesben (és talán a műsorban is?) Ibolya kijelenti a pénz és a szex fontossága kapcsán, hogy neki a pénz a kevésbé fontos. Ennek tükrében nem igazán értem, hogy miért kellett elvállalnia egy szereplést olyan műsorban, amelynek témái saját bevallása szerint sem igazán érdeklik, és aztán ezt igazolta is a "szereplésével". Hírneve van enélkül is. Csak a pénzt tudom elképzelni magyarázatul. Merthát a szex sem profilja a 7i7s-nek. Ha gonoszkodni akarnék, azt mondanám, hogy az az "elterülése" a széken talán ennek hiányolását jelezte tudat alatt. De ebben talán inkább Freaud doktor lenne autentikusabb nyilatkozni. Úgyhogy én inkább azt mondom, hogy e póza némileg Havas tanár úréhoz hasonlított - neki is van egyfajta "elterülős" stílusa. (Akinek viszont nem ismerem a pénz és a szex fontossági sorrendjére vonatkozó nézetét. De talán nem tévedek nagyot, ha azt gondolom, hogy Havas Henriket a szex is leginkább a pénz vonatkozásában érdekli elsősorban. Mármint ha az ő konyhájára hozza.)

"az év legjobb adását láthatta az, aki megnézte a műsort" írja egy e-bulvárlap. Hát én ezt a következőképp módosítanám: "Az év legjobb adását láthatta volna, aki megnézte a műsort - ha nem rontja le az összhatást ennyire Oláh Ibolya kakukktojás mivolta".
Azt meg sehogy se tudtam hova tenni, hogy a "Kicsit szomorkás..." dal hogy jött be hirtelen a képbe. De ez lehet az én szellemi ellátmányom hiányossága is. Hacsak nem azt érezte ő is (talán tudat alatt - lásd még Freud apó), hogy "kicsit elbántak velem".

Az mondjuk üdvözlendő, hogy a nemek arányát legalább javította Ibolya jelenléte, ámde a nemi szerepek sztereotípiáját is erősítette, miszerint a nők passzívak, kevésbé érdeklődnek a politika, a közélet iránt, és a humorral sincsenek meghitt viszonyban.
Bár valóban kevés nő jut eszembe, akit érdemes lenne "kipróbálni" a 7i7s-ben. De itt van pl a fantasztikus Bach Szilvia. (Vagy itt.  Esetleg itt: Bachszilvia.hu Bár ez utóbbi helyen mintha kicsit ritkán fordulna meg...) De azért van még választék, pl. Liptai Klaudia. Vagy pl. Sándor Erzsi is eltűnt. Vagy: Jakupcsek Gabriella és Szili Nóra.
Azért lehetne találni alkalmas nőt. Ha nagyon akarná a szerkesztő.

Viszont Ónodi György a jelek szerint ad még esélyt a kakukktojásnak - hogy kikeljen.
Egy kakukkfióka.
______________
(2007-09-30 17:17)

7 komment

Címkék: média politika tévé szex pénz

A bejegyzés trackback címe:

https://e-vita.blog.hu/api/trackback/id/tr17181536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Egyre ritkábban nézem a hetest. Legutóbbi (ante Ibolya) adásában pédául a Judit "remekelt" vagy két mondattal és némi grimasszal. És hát változatlan tisztelet övezi a szintén totálisan alkalmatlan és számomra unalmas és humortalan Teddyt.
Én azért nézegetem (na persze egy balostól/?/ mit is lehet várni?). Persze Gálvölgyi&Bajor nélkül kevesebb a sava-borsa. Teddy szvsz épphogy jó ellenpont. Havas is ellenpontnak jó -volt és lesz, ha megint lesz.
Mindenesetre egyes frissítésekre, "kipróbálásokra" lennének alkalmasabb emberek, mint akikkel általában próbálkoznak. Pl. hogy mit adna elő Maksa, elképzelni is jó. Hernádi még mindig elég jól elmegy női elemnek, bár hagyja magát elnyomni, ezzel is igazolva a nemi sztereotípiát. Ezért kellene további, alkalmasabb nőkkel ezt enyhíteni. Egyébként még izgalmasabb lenne, ha jobbos beütésűeket is beraknának. Pl. Fábryt :-)
Hát ilyen is van. Egyébként szvsz Nagy Bandó mára már nem annyira humorista, mint inkább komolyabb műfajok művelője. Lásd: ír. Az írás is eléggé teljes embert kíván. A klikkesedés meg mindenütt ott van, volt, lesz - rendszertől, partoldaltól függetlenül. Ibolya esete is bizonyítja: valóban a baráti kapcsolat erősebb lehet, mint a szakmai szempontok. Ez is így volt mindig. Rendszertől függetlenül. Legfeljebb a fokozatokban lehetnek eltérések.
Kár, hogy ezen a polgérinfó.hu-n is hiányzik az egyik legfontosabb koordináta: az impresszum, ahol valamiféle neveket lehetne olvasni, hogy mégis kik vállalnak felelősséget a webhely üzemeltetéséért, az azon olvasható szövegek, hírek, vélemények hitelességéért. így egy tökéletesen anonim webhely, amiket én elkerülni szoktam. Partállástól függetlenül.
Valóban nagyon szerencsétlen választás volt Oláh Ibolya. És ez tényleg a szerkesztő iszonyatos, nagy tévedése. De legalább maradt volna csöndben utána...!!! Tényleg nem értem, hogy Bach Szilvit, aki szerintem csípőből szórná az értelmet és szinvonalas humort sugárzó hozzászólásait, miért nem hívják be. Vagy félnek a vetélytárstól??? Mert valóban, erősen ráférne a műsorra a frissítés!!!
Félnek? Hm. Aki netán fél, annak talán van is miért. Egy Gálvölgyinek pl. nincs mitől félnie. Szerintem.

Pontos idő, Budapest

Friss kommentek

Frissekhez gyorskapocs

Naptár

május 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31