Mint tudjuk, Morvai úrhölggyel kapcsolatos Petíció ügye - nagy nehezen, sok késésssel bár, de aktualitását nem veszítvén - némely médiát mégis érdekelt végül. Pl. a Vasárnapi Híreket. Az online felületen némi polémia alakult hozzászólások formájában. Mert nem tudom, mikor tűnnek el arról a felületről cikkek, szövegek, archívumból elérhetők-e bárkinek, viszont ott leírt gondolataimat kár lenne veszendőbe hagyni, hát ideidézek egy szóváltást (némi korrekcióval, melyet ott a szöveg elküldése után már nincs módomban megtenni):
Ha a rektor & ELTE vezetőség komolyan gondolná az elhatárolódást, akkor már rég ő maga tett volna közzé sajtóközlemény, és mindenféle helyeken hangoztatná álláspontját, hiszen ehhez minden eszköz a rendelkezésére áll, pénz, paripa, fegyver, és nem várja, hogy civilek a saját erőforrásaikból áldozzanak ilyesmire, helyettük.
Ráadásul odafigyelt volna a válaszlevére, és nem akkora tárgyi tévedéseket fogalmazott volna bele, hogy azzal nevetségesség teszi az egész ügyet!
Az etikai kódexról pedig azóta sincs hír.
Ha azt hiszik egyesek, hogy játszhatnak a fidesz-hatalomban való túlélésre, hát sokan fognak csalatkozni. Úgyhogy még mindig jobban járnának, ha vállalnák bátran a saját véleményüket, cselekedeteiket, mint ahogy azt demokráciában illik.
Gyáva, megalkuvó az egész politikai, társadalmi elit. A baj csak az, hogy a hivatásos civilek se különbek. Úgyhogy az ország csak azt kapja, amit megérdemel.
Erre válszolt egy nettárs, akinek gondolataival részben egyezünk, de egy nagyon fontos dologban nagyon nem:
"a civil társadalom nem túl sok értelmét látja annak, hogy hallassa a hangját, hiszen érdemben tenni semmit sem lehet" a baj ezzel csak az, hogy ez csak a balparti, vagy ahhoz közelálló, vagy a normális jobbparti, vagy a nagyszámú parttalan civil társadalomra érvényes, akik abban a hiszemben vannak, hogy megúszhatják, hogy bármit is kelljen tenniük a valódi demokráciáért, azt hívén, hogy a demokrácia olyan, mint egy sült galamb, amit tálcán elébe tett a Rendszerváltó Zártkörű Társaság(továbbiakban: RVZT), meg a hivatalos iratokban rögzítették, hogy mától demokrácia van. A demokrácia nem így születik, hiszen épp az a természete, hogy egy folyamatos küzdelem egy olyan egyensúly kialakításáért, megtartásáért, amit demokráciának lehet nevezni.
És mert itt csak a szélsőjobbosok tudják, (ill. akarják tudni) hogyan kell kihasználni a papírformai demokratikus eszközöket, hát ettől az egyensúlytól egyre messzebb kerülünk, szélsőjobb irányban.
A balparti civil társadalomban amely erő (szervezetek, értelmiségiek, közéletiek) érdemben tehetne valamit, arra valóban igaz, hogy nem látja értelmét, de sokkal inkább nem áll érdekükben, hogy lássák, mert ők maguk is az átmentésükön dolgoznak, hogy bármelyik hatalom alatt ők hozzájussanak a munkájukhoz, pénzükhöz. És magas ívben tojnak a tényleges civil társadalomra, még arra a részére is, akiket "sajátjaiként" deklarál oly csodálatos cikkekben, könyvekben, szónoklatokban, őket megszólítva, hozzájuk szólva. És nemhogy a cselekvés útjait mutatná nekik, hanem inkább elbizonytalanítja őket, megosztja őket, még inkább eszköztelenné teszi őket. Mert az igazi, nyugalmat, valódi demokráciát vágyó civil társadalom (az Istenadta Nép) tudna és akarna tenni, ha lenne valamilyen szervező erő, aki megszólítja őket, aki számít rájuk, aki segítene nekik, akinek nem snassz leereszkedni hozzájuk, akinek nem az a fontos, hogy mennyi támogatást kap az államtól (vagyis az Istenadtától), hanem valóban az Ügy lenne mindennél fontosabb.
Ott van pl. a Demokratikus Charta, ami talán a legszemléletesebben mutatja a hivatásos civil szerveződések kirakatjellegét. De végtelenül sorolni lehetne azon alapítványokat, szervezeteket, amelyek óriási pénzeket szakítanak az Istenadta adójából, miközben magasról tojnak az Istenadta sorsára. Egyedül a szélsőjobbosok használják fel az Ügyükhöz az ilyen pénzeket, az összes többi szervezetnél meg szépen elnyelődik.
